Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Diákmunka program. A keleti megyékben népszerűbb
No menu items!

Diákmunka program. A keleti megyékben népszerűbb

Idén is támogatja a diákok munkába állását az állam. A Nyári diákmunka program első hetében húszezren kezdtek dolgozni, bérüket részben vagy egészben az állami támogatás fedezi – mondta Varga Mihály.

A programban 16-25 év közötti diákok vehetnek részt

A pénzügyminiszter elmondta: a legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében vesz részt a programban, amely érdemben segíti a munkaerő-kereslet kielégítését a térségekben.

A 3,6 milliárd forintból megvalósuló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások idén is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására – ismertette Varga Mihály.

Mint mondta: a mintegy 20 ezer résztvevőből – a tavalyi évhez hasonló arányban – közel 18 ezren az önkormányzatoknál, 1700-an a turizmus és vendéglátás területén, míg a mezőgazdasági vállalkozásoknál 250-en helyezkedtek el. Utóbbi két ágazatban fokozottan nagy a munkaerő-kereslet, ezért örvendetes, hogy minden tizedik diáknak itt sikerült elhelyezkednie – közölte.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor – augusztus 31-én – még nem múltak el 25 évesek.

A kormány a béreket támogatja: az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, ami a bért és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adót is magában foglalja. A turizmus, vendéglátás, illetve a mezőgazdaság területén dolgozóknál a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének 75 százalékát kaphatják meg a munkáltatók, akiknek így csupán a fennmaradó bérköltséget és járulékokat kell viselniük.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.