Kezdőlap Hírek Kiderült, hogyan juthatott luxuskocsikhoz Kim Dzsong Un
No menu items!

Kiderült, hogyan juthatott luxuskocsikhoz Kim Dzsong Un

Két páncélozott Mercedest szállítottak tavaly Kim Dzsong Unnak Hollandiából, noha nemzetközi szankciók tiltják a luxuscikkek exportját Észak-Koreába – számolt be a washingtoni Center for Advanced Defense Studies.

A kutatóintézet jelentése szerint 2015 és 2017 között összesen 90 országban fordultak meg az Észak-Korea felé tartó luxuscikkek.

Kim Oroszországba is Mercedesszel érkezett áprilisban. Kép: Andrey Rudakov/Bloomberg

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy 2006-os határozatban megtiltotta a luxuscikkek exportját az elzárt ázsiai országba büntetésül annak nukleáris programjáért. Ugyanakkor a BT tagjai nem tudtak megegyezni a luxuscikkek pontos meghatározásában, ami tág teret hagyott az értelmezésnek.

A páncélozott Mercedes világszerte nagyon népszerű a politikai és az üzleti élet vezetőinek körében, értéke több mint 500 ezer dollár (145 millió forint) – emelte ki a kutatóintézet.

Phenjanban januárban tűnt fel először a jármű. A Mercedest gyártó Daimler német autógyár tavasszal jelezte: fogalma sincs, hogyan juthatott Kim a páncélozott luxusautókhoz, hiszen semmilyen üzleti kapcsolata nincs a nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Koreával.

A beszámoló szerint a két Mercedes limuzint a rotterdami kikötőben tették hajóra tavaly júniusban, és október elején érkezett meg az oroszországi Nahodkába, ahonnan napokkal később útnak indították az észak-koreai főváros felé.

A páncélozott luxusautók egyenkénti értéke nagyjából félmillió dollár. Kép: Athit Perawongmetha/Reuters

A kutatóintézet jelentése a nyilvánosság számára hozzáférhető adatokon – köztük vállalati nyilvántartásokon, kereskedelmi és vámjegyzékeken, illetve hajókövetési információkon – alapul.

“A szállításban részt vevő kereskedelmi szervezetek több országban működnek, jelentős áruszállítási kapacitásokkal rendelkeznek és más tiltott kereskedelmi tevékenységet is folytatnak Észak-Koreával, például hajók közötti transzferek, szénexport, külföldi munka és fegyverkereskedelem” – hívta fel a figyelmet a jelentés.

A dokumentumban az áll, hogy észak-koreai vállalatok külföldi fiókjai létfontosságú gazdasági funkciókat támogatnak, köztük a hajók közötti transzferek pénzelését és összehangolását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...