Kezdőlap Mozaik Csökkent az exporttöbblet az első fél évben
No menu items!

Csökkent az exporttöbblet az első fél évben

Az első fél évben 3,2 százalékkal nőtt az export euróban számolt értéke és 5,0 százalékkal az import. Az áruforgalmi exporttöbblet 3,328 milliárd eurót tett ki, 787 millió euróval csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban az export euróban számított értéke 6,1, az importé 1,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi többlet 556 millió euró volt, 437 millió euróval kevesebb, mint tavaly júniusban.

Júniusban az export értéke 8,979 milliárd eurót tett ki, az import 8,423 milliárd euró volt. Az export ebben az évben április után másodszor maradt júniusban 9 milliárd euró alatt, 585 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól és 456 millió euróval az előző havitól. Az import 148 millió euróval volt kevesebb a tavaly júniusinál és 337 millió euróval csökkent a májusi értékéhez képest.

Az ipari termelés előzetes adatai már sejteni engedték a külkereskedelem gyengélkedését. A KSH első becslése szerint júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év azonos hónapjában. Mérséklődött a növekedés üteme a legnagyobb súlyú járműgyártásban, a kivitel szempontjából második legjelentősebb ágazatban, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, pedig kifejezetten elmaradt a tavaly júniusitól.

A külkereskedelmi termékforgalom júniusi részletes adatait szeptember 3-án közli második becslése alapján a KSH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.