Kezdőlap Világgazdaság Nőtt a Samsung-fölény az európai mobilpiacon
No menu items!

Nőtt a Samsung-fölény az európai mobilpiacon

Csak a Samsung és a Xiaomi növelte eladásait az európai okostelefon piacon a második negyedévben. A Samsung abszolút eladásai számaival aratott, a Xiaomi pedig növekedési dinamikájával tűnt ki.

A Canalys piackutató cég felméréséből kiderült: a Samsung öt éve a legnagyobb, 40,6 százalékos piaci részesedésre tett szert Európában, a Xiaomi pedig óriási mértékben, 48 százalékkal növelte eladásait.

Az európai okostelefon piacon a második negyedévben összességében 45,1 millió készülék kelt el, közel megegyező mennyiség az egy évvel korábbi 45,2 millióval.

A Samsung magabiztosan vezet a Huawei és az Apple előtt

A Samsung 18,3 millió okostelefont értékesített a második negyedévben Európában, 20 százalékkal többet mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 33,9 százalékról emelkedett 40,6 százalékra.

A Huawei okostelefon eladásai az amerikai szankciók miatt 16 százalékkal 8,5 millióra csökkentek, de a tavalyi második negyedévi 22,4 százalék után az idei 18,8 százalékos piaci részesedésével így is bőven megőrizte második helyét a második negyedévi európai értékesítési rangsorban.

A 14,1 százalékos piaci részesedéssel a rangsorban harmadik helyen álló Apple 6,4 millió iPhone telefont értékesítet a második negyedévben, 17 százalékkal kevesebbet a 2018 második negyedévi 7,7 milliónál, ami akkor 17,0 százalékos piaci részesedést biztosított számára.

A Xiaomi az európai értékesítési rangsorban a negyedik márka 4,3 millió okostelefont adott el a második negyedévben az egy évvel korábbi 2,9 millió után. Piaci részesedése 9,6 százalékra emelkedett 6,5 százalékról.

A rangsorban ötödik HMD Global 1,2 millió okostelefont adott el, 18 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 1,5 millió után. Piaci részesedése 2,7 százalékra csökkent 3,2 százalékról.

Az összes többi okostelefon márkából 6,4 millió kelt el a második negyedévben az európai piacon, 17 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 7,7 milliónál. Az öt legnagyobb márkán kívül az összes többi márka együttesen így az idén 14,2 százalékos piaci részesedésre tett szert az európai okostelefon eladásokban a 2018 második negyedévi 17,1 százalék után.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.