Hirdetés
Kezdőlap Hírek Korrupció ígéretével üzletelt - Borítékolta lebukását
No menu items!

Korrupció ígéretével üzletelt – Borítékolta lebukását

Egy tévesen megcímzett boríték buktatta le a csalót, aki bírók, ügyészek, nyomozók befolyásolását ígérve több millió forintot kért “ügyfeleitől”. A tettes és társa ellen egyebek mellett befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség.

Üveges Andrea fővárosi főügyészhelyettes közlése szerint egy 59 éves férfi valótlanul azt állította egy 51 éves “ügyfelének”, hogy befolyásolni tud büntetőeljárásokat, mert hivatalos személyeket korrumpál nyomozó hatóságnál, ügyészségnél és bíróságnál. A 51 éves férfi ezután büntetőeljárásban érintett emberekről milliós nagyságrendű összegeket kért azért, hogy ügyüket – a társán és az ő állítólagos kapcsolatain keresztül – kedvezően befolyásolja.

Hamisított hivatalos iratokkal bizonyította nem létező közbenjárását

Százmilliós nagyságrendű zár alá vétel, jövedéki termékek lefoglalása ügyében, valamint büntetőeljárás állítólagos megszüntetéséért egymilliótól ötmillió forintig terjedő összeget kért és kapott, amelyet megosztott társával.

Az 59 éves vádlott megbízása alapján egy 56 éves férfi nyomozást megszüntető ügyészségi határozatot, feljelentést elutasító határozatot, ügyészségi szervezeti egységek, valamint az ügyészség és a nyomozó hatóság közötti (valótlan) kommunikációt tartalmazó közokiratokat hamisított, többek között a fővárosi főügyész és egy osztályvezető ügyész nevével visszaélve. Az 59 és az 51 éves vádlott ezeket a hamis iratokat bizalomerősítőként eljuttatta ügyfeleihez – ismertette.

A bűncselekmény úgy derült ki, hogy az 59 éves vádlott egy bűnügyi zárlat feloldásáról szóló hamisított bírósági végzést postai úton szeretett volna eljuttatni egyik ügyfelének, a borítékra azonban téves címet írt, ezért a posta visszaküldte a levelet a bíróságnak – olvasható a közleményben.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés bűntette, valamint 65 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt nyolc férfi és egy nő ellen emelt vádat. Két vádlott bűnügyi felügyelet alatt áll, ketten pedig más ügyben kiszabott szabadságvesztésüket töltik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.