Kezdőlap Hírek Kutatás: így változtatta meg az ember a természetet
No menu items!

Kutatás: így változtatta meg az ember a természetet

A véltnél jóval korábban, legalább háromezer évvel ezelőtt is jelentős változtatásokat hajtott végre természeti környezetén az ember – állapították meg kutatók.

A Science című tudományos folyóirat internetes oldalán publikált tanulmány az ArchaeoGLOBE elnevezésű nagyszabású projekt részeként készült. A projekt keretében több mint 250 kutató vizsgálja a földhasználati szokások változásait 1850-től 10 ezer évre visszamenőleg és a világ 146 különböző területére kiterjedően, hogy azonosítsa az ember “kéznyomát” a bolygó talajában.

A szakemberek szerint gyakran modern jelenségként tekintenek az ember azon képességére, hogy megváltoztassa természeti környezetét, ám a tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az évezredekkel ezelőtt élt emberek földhasználati szokásainak egy része sem maradt nyom nélkül.

A földművelés terjedése a világban (Az animációért KLIKK a térképre)

 

Gary Feinman

Nagyjából 12 ezer évvel ezelőtt az emberek főleg gyűjtögető életmódot folytattak, vagyis nem voltak olyan intenzív kölcsönhatásban természeti környezetükkel, mint általában a gazdálkodók” – mondta Gary Feinman, a chicagói Field Museum antropológusa, aki a tanulmány egyik társszerzője volt.

A szakember szerint hatezer évvel ezelőtt bizonyos szintű mezőgazdasági termelés folyt a világ csaknem felén, és 3 ezer évvel ezelőtt a gyakorlat széles körben elterjedté vált.

A haszonállattartás 8 ezer évvel ezelőtt kezdett el terjedni Délnyugat-Ázsia egyes területeiről az olyan száraz régiók felé, mint Észak-Afrika és Eurázsia, ahol 4 ezer évvel ezelőtt már bevett gyakorlatnak számított.

A kutatók szerint annak megértése, hogy az emberek milyen kapcsolatban voltak környezetükkel a régmúltban – milyen sikereket értek el és milyen hibákat követtek el -, számos hasznos információval szolgálhat a jövőre nézve.

A szakemberek azt is vizsgálják, hogy természeti környezetük átformálásával az emberek jótékony hatással voltak-e a biológiai sokféleségre, vagy éppen ártottak annak, illetve, hogy a tevékenységük fenntartható volt-e a területen, lehetővé téve számukra a hosszú távú ott tartózkodást.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.