Kezdőlap Hírek Edward Snowden hazatérne Amerikába
No menu items!

Edward Snowden hazatérne Amerikába

Visszatérne az Egyesült Államokba az Oroszországban élő Edward Snowden, a CIA volt alkalmazottja, aki 2013-ban titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra. Egy interjúban kijelentette, tetteiért nem kér bocsánatot.

“Szeretnék visszatérni az Egyesült Államokba, ez a végső célom, de nem akarom az egész életemet börtönben leélni” – nyilatkozta Snowden, aki 2013-ban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban folytatott széleskörű lehallgatásokat bizonyító, szigorúan titkos dokumentumok tízezreit adta ki újságíróknak. Ezt követően Oroszországtól ideiglenes menedéket kapott, amelyet ideiglenes tartózkodási engedéllyel toldottak meg. Washington eddig hiába kérte a kiadatását.

Edward Snowden 2013 óta él Oroszországban. Kép: Barton Gellman

Edward Snowden számítógépes szakember, aki 2007-től a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) alkalmazottja volt, majd később a Dell és a Booz Allen cégek munkatársaként a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) munkatársaival dolgozott együtt. Kiképzett hírszerzőként és titkos ügynökként tevékenykedett külföldön is, mielőtt a lehallgatásokról szóló dokumentumokat nyilvánosságra hozta.

Snowdennak a közeljövőben jelenik meg az önéletrajzi könyve, ez alkalomból megszólaltatta őt a napokban a brit The Guardian című lap is, amelynek a többi között új, az internetre kiterjesztett megfigyelő rendszerek kiépüléséről beszélt.

A CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Snowden leszögezte: nem kér bocsánatot a titkos dokumentumok publikálásáért.

Egyúttal azon aggodalmát hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban ellene folytatandó per nem lenne tisztességes. Úgy vélte, hogy csak a kiszivárogtatás tényét vizsgálnák, és annak okait nem, hogy mi vitte őt a titkos információk kiszivárogtatására. “Nem olyan nehéz azzal érvelni, hogy megsértettem a törvényt” – ismerte el, de hozzátette: a bíróságnak és az esküdtszéknek szerinte vizsgálnia kellene a titkos dokumentumok nyilvánosságra kerülésének következményeit is. “Használt-e ez az Egyesült Államoknak, vagy éppenséggel kárt okozott?” – fogalmazott.

Snowden egyébként több országtól kért menedékjogot, köztük Németországtól, vagy éppen a napokban ismételten Franciaországtól. Emmanuel Macron francia államfő még nem reagált a kérésre.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás