Kezdőlap Gazdaság Három százalék alatt az infláció októberben
No menu items!

Három százalék alatt az infláció októberben

A fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak októberben az egy évvel korábbiaknál, szeptemberhez viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Nagyításhoz kattintson a grafikonra

A maginfláció a szeptemberi 3,9 százalékosról 4,0 százalékra emelkedett ugyanúgy 0,1 százalékponttal, mint az átfogó mutató. A maginfláció májusban volt legutóbb ilyen magas, amikor idei tetőpontján, 3,9 százalékon állt a fogyasztói árindex.

Tavaly októberhez viszonyítva az élelmiszerek áremelkedése a szeptemberi 5,1 százalékról 5,4 százalékra fokozódott. Ezen belül gyorsult 15,5 százalékosra a sertéshús drágulása, a párizsi és  kolbászféléké 10,8 százalékosra, a cukoré 8,1 százalékosra. A kenyér ára 6,7, a liszté 5,8 százalékkal volt magasabb a tavaly októberinél.

Az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) drágulása az előző havi 6,5 százalékról 5,3 százalékra szelídült. A zöldségek már 3,2 százalékkal olcsóbbak lettek, mint tavaly októberben, a gyümölcsök viszont 5,4 százalékkal drágábbak és a burgonyáért még mindig 14,7 százalékkal kellett többet fizetni.

Az üzemanyagok ára a szeptemberi 4,6 százalék után októberben is 4,0 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy éve.

A szolgáltatások tarifái az előző havi 3,4 százalék után októberben 3,3 százalékkal emelkedtek. A lakbérek 10,9 százalékkal emelkedtek egy év alatt, a belföldi üdülések 5,9, a külföldiek 1,1 százalékkal drágultak. A telefon és internet tarifák 2,6, a postai szolgáltatások díja 4,0 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 8,4, ezen belül a dohányáruké 12,1 százalékkal, a szeszes italok ára átlagosan 4,8 százalékkal emelkedett, úgy, hogy az égetett szeszes italok 8,9 százalékkal drágultak, a bor viszont olcsóbb lett, mint tavaly volt.

A háztartási energia 0,7, ezen belül a tűzifa 6,0 százalékkal, a szén 6,7 százalékkal drágult.

A tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan 1,5 százalékkal maradt el a tavaly októberitől, a használt autók azonban továbbra is csaknem 8 százalékkal, a számítástechnikai cikkek és telefonok pedig 5,2 százalékkal olcsóbbak.

Január-októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.