Kezdőlap Pénzvilág Kriptovalutába fektette ügyfelei pénzét a Novis Biztosító
No menu items!

Kriptovalutába fektette ügyfelei pénzét a Novis Biztosító

Szinte szerencsejátéknak tekinthető, hogy a befektetési életbiztosítást kötő ügyfelek pénzét kriptovalutába fektette a Novis Biztosító – mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank múlt héten ideiglenesen felfüggesztette a Novis Sensum nevű életbiztosításának forgalmazását.

Binder István

Binder István hozzátette: kriptovalutába fektetni rendkívül kockázatos dolog, márpedig egy befektetési életbiztosításnál az ügyfél viseli a kockázatot, míg a hagyományos életbiztosításoknál van egy valószínűleg alacsonyabb, de garantált kamat, amit a biztosító fizet az ügyfélnek.

A jegybank hivatalból indított fogyasztóvédelmi vizsgálatot a cégnél, amely az eddigi adatok szerint nem a jogszabályban előírt számítási módszertannak megfelelően határozta meg a teljesköltség-mutatója értékét.

Így az ügyfelek nem tudhatták például, hogy mekkora költséget számol fel a biztosító annál a terméknél, amit választottak. 

Novis reklám a neten

Amennyiben viszont igazolja a Novis, hogy megfelelő a teljes-költségmutatója, esetleg újra forgalmazhatja ezt a terméket. Nem úgy, mint azt az öt biztosítását, amelyek forgalmazását tavaly júliusban függesztette fel az MNB, majd az idén véglegesen betiltotta, mivel a tájékoztatókban, hirdetményekben nem közölték egyértelműen, hogy ezekre a befektetési biztosításokra van-e tőke-, illetve hozamgarancia.

Problémásnak találta az MNB a Novisnál azt is, hogy az egyik magyarországi ügynökénél, a Quantis Consultingnál tulajdonosi átfedéseket talált a közvetítő és a biztosító között, ezzel a termékek ajánlásánál a részrehajlás esélye is fennállhatott – tette hozzá. Az ügynök több biztosító társaság akár egymással versengő termékét árulja, szerződéskötéskor pedig jó eséllyel a Novisét ajánlja, miközben az ügyfél azt hiheti, hogy több biztosító kínálatából választ.

Az MNB addig folytatja a vizsgálatokat, amíg el nem éri, hogy a magyar piacon csak olyan termékek legyenek, amelyekről egyértelmű és pontos tájékoztatást lehet kapni – hangsúlyozta Binder István.

A Novis nemzetközi megjelenésének fő motívuma

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Hírek

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.

Balogh Szabolcs: Szintet lép a hazai e-mobilitás a töltéseket tekintve is

Az MVM Mobiliti elektromos töltőhálózatának fejlődése nemcsak, hogy lépést tart a hazai villanyautók számának növekedésével, hanem az e-autók szélesebb körű elterjedéséhez igazodva, a Mobiliti   tovább bővíti hálózatát az új helyszínek és a töltők kapacitásának tekintetében is

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.