Kezdőlap Tudomány Megdöbbentő méretű fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben
No menu items!

Megdöbbentő méretű fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben

A kutatókat is megdöbbentő méretű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben: a szakértők szerint olyan hatalmas, hogy “nem is létezhetne” a galaxisban.

Az LB-1 jelű fekete lyuk 15 ezer fényévnyi távolságra van a Földtől, tömege 70-szer nagyobb a Napénál – olvasható a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányban.

Dr. David Reitze előadást tart a fekete lyukról. ( A kép nagyításáért KLIKK a fotóra) Forrás: Reuters/Gary Cameron

A Tejútrendszer a becslések szerint 100 millió steláris fekete lyukat tartalmaz, de az LB-1 kétszer akkora tömegű, mint amekkora a tudósok szerint egyáltalán elképzelhető lenne – mondta Liu Csi-feng, a Kínai Nemzeti Csillagvizsgáló professzora, a kutatás vezetője. “A csillagfejlődés jelenlegi modelljei szerint ilyen hatalmas tömegű fekete lyukak nem is létezhetnének a galaxisunkban” – mondta.

A kutatók szerint a fekete lyukaknak alapvetően két típusa létezik. A kisebb, csillagtömegű fekete lyukak a Napnál legfeljebb 20-szor nagyobb tömegűek, akkor keletkeznek, amikor egy nagyon nagy csillag összeomlik. A szupernagy tömegű fekete lyukak viszont legalább több milliószor nagyobbak, mint a Nap, eredetük pedig ismeretlen.

A kutatók azonban úgy vélték, hogy a Tejútrendszerre jellemző csillagok gázaikat kiárasztják a csillagszéllel, emiatt nem alakulhatnak ki akkora fekete lyukak, mint az LB-1 – mondta Liu Csi-feng.

Hozzátette: a csillagászoknak most magyarázatot kell találniuk a jelenségre.
A csillagászok egyelőre még csak kezdik felmérni a fekete lyukak óriási mennyiségét és formálódásuk mechanizmusát – mondta David Reitze, Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban.

Fotó/Forrás: Yu Jingchuan/afp

Az LB-1 fekete lyukat egy nemzetközi kutatócsoport fedezte fel a kínai LAMOST teleszkóp segítségével azáltal, hogy hosszú időn át figyelték több nagyobb csillag mozgását. Az eredményeket megerősítette a világ legnagyobb optikai teleszkópjai közül kettő is.

Ezt a módszert évtizedeken át kevés sikerrel alkalmazták az eszközök korlátozottsága miatt, a 2001 és 2008 között épült LAMOST azonban lehetővé teszi a kutatók számára, hogy egyszerre akár négyezer csillagot is megfigyeljenek.

Liu szerint a módszer segítségével még több fekete lyukat fedezhetnek fel a tudósok a jövőben.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.