Kezdőlap Hírek Jogerősen elítélték a Telekomot meghekkelő fiatalt
No menu items!

Jogerősen elítélték a Telekomot meghekkelő fiatalt

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta, ezzel az ügy jogerősen befejeződött.

Képünk illusztráció

A fiatalember, amikor 2017 tavaszán a mobilinternete elfogyott, elhatározta, hogy informatikai ismereteit felhasználva, jogosulatlanul megpróbál mobilinternet-szolgáltatást biztosítani magának. Ennek során egy biztonsági résre bukkant, amin keresztül belépett a cég belső szerverére.

Tettét a cég tudomására hozta, és azt kérte, hogy 700-800 ezer forintos havi fizetésért programozóként alkalmazzák. A cég ettől elzárkózott, felhívták a figyelmét arra, hogy amit tett, törvénybe ütközik és felszólították, hogy ne folytassa a tevékenységét.

A hacker ennek ellenére az elkövetkező csaknem három hétben több mint félszázszor lépett be jogosulatlanul a cég szerverére, ahol

a saját részére jogosulatlanul felhasználói profilokat hozott létre, és a cég dolgozóinak belépési adatait, felhasználóneveit és jelszavait gyűjtötte.

A büntető törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, az információs rendszer vagy adat megsértését követi el, aki információs rendszerben lévő adatot jogosulatlanul vagy jogosultsága kereteit megsértve megváltoztat. A törvény ezt a cselekményt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Lényegesen súlyosabb, 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés azonban a törvényben előírt büntetés, ha közérdekű üzem ellen követik el azt.

Ez utóbbi, minősített eset miatt emeltek vádat a fiatalemberrel szemben 2018. július 20-án. A Szolnoki Járásbíróság 2019. július 10-én első fokon meghozott ítélete a vádtól eltérően a bűncselekmény alapesetében mondta ki bűnösnek a büntetlen előéletű férfit, és elegendőnek tartotta pénzbüntetés kiszabását. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, amely a most meghozott ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett