Kezdőlap Cégvilág Bértárgyalás a Tescónál. Kétszámjegyű emelést várnak
No menu items!

Bértárgyalás a Tescónál. Kétszámjegyű emelést várnak

Kezdődnek az idei bértárgyalások a Tesco áruházláncnál. A munkavállalói oldalon erre az évre százalékban legalább két számjegyű béremelést tartanak életszerűnek – írta a Magyar Nemzet.

A lap közölte: csak most derül ki, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a cég kér-e titoktartást a szakszervezetektől, és ha igen, azok vállalják-e azt, vagy folyamatosan tájékoztatnak az egyeztetés részleteiről.

Illusztráció: MTI/Krizsán Csaba

Amennyiben így tesznek, az nemcsak a dolgozóknak lehet meghatározó, hanem az összes többi kereskedelmi szereplőnek is – emelték ki a keddi lapszámban, megjegyezve, hogy az áruházlánc piacvezető a forgalma és a mérete alapján.

A munkavállalói érdekeket két szakszervezet képviseli: a reprezentatív Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ).

A Tescónál rendszerint többkörös egyeztetés során alakul ki, hogy januárig visszamenőleg mennyivel nőnek a fizetések.

Korábban nemzetgazdasági szinten erre az évre százalékban legalább két számjegyű béremelést tartottak életszerűnek a munkavállalói oldalon.

A kiskereskedelemben pedig különösen fontos a fizetések felzárkóztatása a magas fluktuáció miatt – írták.

Bubenkó Csaba

Bubenkó Csaba, a kisebbik érdekképviselet, a KDFSZ elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a dolgozók nagy várakozással tekintenek a kezdődő bértárgyalásokra.

Közölte: az egyeztetésen fontos nekik az általános munkaerőhiány miatti problémák orvoslása, a munkakörülmények és a fizetések megfelelő alakítása.

Úgy vélekedett, hogy az alkalmazottak tisztességesen helytálltak a múlt év végén az ünnepi forgalomban. A szezon kifejezetten eredményes volt, aminek vissza kell köszönnie a munkavállalók fizetésében – jelentette ki a KDFSZ vezetője.

A Magyar Nemzet megkeresésére a Tesco megerősítette, hogy kezdődnek a bértárgyalások. Az áruházlánc konstruktív párbeszédre törekszik – fogalmazott a sajtóosztály, emlékeztetve arra, hogy tavaly januártól augusztusig 207 ezer forint volt náluk a legalacsonyabb alapfizetés, amely szeptemberben 215 ezerre emelkedett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,