Kezdőlap Gazdaság Green Deal - Zöld fordulat a Microsoftnál
No menu items!

Green Deal – Zöld fordulat a Microsoftnál

Kaliforniában hódít a zöld. A világ legnagyobb szoftvergyártója, a Microsoft 2050-ig be akarja temetni CO2 lábnyomát. Az Amazon és az Apple is ígér/get.

Green Tech, zöld technológia – másról sem hallani a Szilikon-völgyből. Az amerikai informatikai világcégek alig győzik túllicitálni egymást bejelentéseikkel. A Microsoft mindenkinél tovább megy: 2030-ig klímasemlegességet ígér, 2050-ig pedig a teljes korábbi kibocsátását jóvá akarja tenni.

Mindent semlegesítene, amit 1975-ös alapítása óta közvetlenül vagy áramfelhasználásukon keresztül a légkörbe bocsátott.

Brad Smith Foto: David Paul Morris /Bloomberg

Az emberiségnek célul kell kitűznie a Föld klímasemlegességét! Akik saját területükön képesek ennek a megvalósítására, kötelesek jó példával elöl járni” – indokolta az ambiciózus vállalást az elnök, Brad Smith a Seattle-i sajtótájékoztatón.

A Microsoft tervei

A világ legnagyobb szoftvercége blogot hozott létre. Az első bejegyzésében a menetrendet ismerteti. Később követhető lesz, tartja-e azt. A cég klímasemlegessége saját tevékenysége mellett a beszállítók kibocsátást is magában foglalná. Ha az utóbbiak nem is képesek teljes egészében CO2-semlegessé válni, a Microsoft jóvá akarja tenni az ő kibocsátásukat is.

Az óriáscég környezeti céljai elérése érdekében 1 milliárd dolláros indulótőkéjű pénzalapot hozott létre. Ebből finanszírozza az innovációt a ’negatív kibocsátás technológia’ terén (negative emission technologies, NET). Új területe a gazdaságban és a tudományban. Azt kutatja, miként lehet a CO2-t a talajban megkötni, illetve a légkörből kinyerve, önmagukban ártalmatlan alkotóelemire bontani. A kutatások sikere döntő jelentőségű, ugyanis ma még csak részben ismertek az ehhez szükséges technológiák. Márpedig ezek nélkül a Microsoft céljai illuzórikusak – ismeri el az első blogbejegyzés.

A menetrend köztes célokat is tartalmaz. A nem túl távoli 2025-ig a cég minden épületét és hatalmas energiát elnyelő szerverközpontjait megújuló forrásokból akarja üzemeltetni. Már az idei évtől vállalton belüli CO2-adót vezetnek be. A szervezeti egységeknek kibocsátásuk arányában kell majd a kutatási alapba befizetniük.

A beszállítókat 2021-től közvetlenül is érinti a Microsoft klímavédelmi elhatározása. Hogy konkrétan miként, nem derült ki a blogban ismertetett menetrendből.

A látszat és a valóság

Más amerikai informatikai óriások, így az Amazon, a Google és az Apple is újabb és újabb környezetvédelmi vállalásokat jelentenek be. A piacvezető online áruház, az Amazon tavaly szeptemberben ígérte meg, hogy 2030-tól csak megújuló energiát fog felhasználni, 2040-től pedig klímasemleges lesz. A Google az utóbbit már 2030-ra el akarja érni. Az Apple azt ígéri, hogy „egy napon nyersanyag bányászat nélkül fognak készülni az iPhoneok és MacBookok”. A 2019-es bejelentéskor adós maradt a céldátummal.

A netes óriásoknak lenne anyagi forrásuk a célok eléréséhez. Egyrészt horribilis a bevételük és a nyereségük. A Microsoft tavaly 126 milliárd dollár árbevétel mellett 39 milliárd profitot termelt! Másrészt, mert ezekhez mérten minimális adót fizetnek. Európai adóoptimalizálási trükkjeikkel rendszeresen botrányokról gondoskodnak.

Az ambiciózus vállalások és teljesített célok alkotta képet árnyalja, hogy eddig a károsanyag kibocsátásuk csökkentését javarészt vásárlásokkal érték el a CO2 kereskedelem nemzetközi rendszerében (REC-System).

A szerverközpontok tehát nem azért lettek zöldebbek, mert kevesebb energiát használnak,

vagy, mert nagyobb részben megújuló energiaforrásokból üzemeltetik őket, hanem mert a vállalatok ökoáramot vásároltak a világ valamelyik energiatőzsdéjén.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.
Hirdetés

Hírek

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.