Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagycsaládos autóakció. Húszezres roham a kereskedőknél
No menu items!

Nagycsaládos autóakció. Húszezres roham a kereskedőknél

A nagycsaládosok autóvásárlási programjában több mint húszezer igénylés érkezett – mondta a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.

Gablini Gábor a Magyar Nemzetnek úgy vélekedett, hogy jó helyre ment az állami támogatás. Ezt pontosan látják a márkakereskedők, akik szembesülnek azzal, hogy milyen gépkocsikat használtak eddig a családok. A többség koros, rossz műszaki állapotú jármű becserélését kéri az új autó megvásárlásakor – közölte.

Gablini Gábor

Megjegyezte, hogy kétségtelenül nem zökkenőmentes a gépkocsik átadása. Ezt több okra vezette vissza az elnök.

Sem a kezdeményező kormányzat nem számított akkora érdeklődésre, mint amekkorát a program kiváltott, sem a piaci szereplők nem sejtettek ekkora rohamot.

A tavaly júliusi induláskor a legderűlátóbb várakozás sem haladta meg a tízezres vásárlási szándékot, ehhez képest húszezernél is több igény érkezett a Magyar Államkincstárhoz. Nem csoda, hogy a kérelmek elbírálása elhúzódott, de az idő előrehaladtával ezek a problémák lassan megoldódnak – vélekedett Gablini Gábor.

Ugyanakkor a hétüléses modellek rendelése is hosszú átfutással zajlik, mert a gyártók nem tudtak alkalmazkodni a megnövekedett igényekhez.

Ehhez adódik még az európai uniós szabályozás változása, amely szerint január 1-jétől csak a korábbinál jóval alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású motorok hozhatóak forgalomba. Emiatt az év során jelentősen átalakul a járművek kínálata, ami kevesebb motorvariánst és magasabb árat jelent majd.

A program nemcsak a gépjármű-kereskedőket érinti, hanem a finanszírozókat is. Az elmúlt fél évben naponta átlagosan 22 család igényelt lízingfinanszírozást állami támogatással megvásárolható hétüléses autójára – közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Lízingszövetség.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.