Kezdőlap Hírek Influenza - kitört a járvány
No menu items!

Influenza – kitört a járvány

Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Január 20. és 26. között 17 464-en, az előző hetinél 41,2 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, így a lakosságszámra vetített ráta 0,1786 százalék, ami magasabb, mint a járványküszöb (0,1435 százalék).

Közölték: minden közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az arány Pest, Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten volt a legmagasabb, Csongrád, Somogy és Tolna megyében a legalacsonyabb. Egy hét alatt az influenza miatt orvoshoz fordulók száma Veszprém megyében csaknem háromszorosára, Csongrád és Tolna megyében több mint kétszeresére nőtt.

Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket nyolc területen – a fővárosban, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Vas megyében – diagnosztizáltak.

A betegek több mint 33 százaléka 14 év alatti gyermek, több mint 36 százalék pedig 15-34 éves fiatal felnőtt volt.

A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek több mint 23 százaléka, míg több mint 7 százalék a 60 éven felüliek közül került ki.

A kórházakban látogatási tilalom van érvényben. Illusztráció: MTI

A negyedik héten ötvennyolc influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba. Többségében az influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét mutatták ki.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról három jelentés érkezett. Bács-Kiskun megyében, egy óvodában torokfájással, köhögéssel, magas lázzal, hidegrázással jelentkező légúti járvány alakult ki.

Egy Heves és egy Baranya megyei egészségügyi intézményben kialakult influenzaszerű tünetekkel járó járvány az ápoltakat és a dolgozókat is érintette. A Heves megyei intézményből származó mintákban az influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét igazolták, a másik két járvány esetében a vizsgálatok folyamatban vannak – közölte a népegészségügyi központ.

Az országban jelenleg Budapest, Baranya, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye egyes kórházaiban vannak érvényben teljes, illetve részleges látogatási tilalmak. A teljes lista megtekinthető az ÁNTSZ oldalán.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.