Kezdőlap Pénzvilág Csökkent a devizatartalék, adósságot fizetett ki az MNB
No menu items!

Csökkent a devizatartalék, adósságot fizetett ki az MNB

Mintegy kétmilliárd euró értékű kötvénytartozás visszafizetése nyomán 1,545 milliárd euróval 26,840 milliárd euróra csökkentek januárban Magyarország nemzetközi tartalékai.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból az is kiderül, a devizatartalék e-mellett 218 millió euróval meghaladták az egy évvel korábbi szintet. A devizatartalék tavaly májusban volt utoljára ennél alacsonyabb.

Idén újabb törlesztési határidők jönnek Kép/Forrás: wsj.com

A tartalékok csökkenését az magyarázza, hogy január 29-én lejárt egy eredetileg 2 milliárd dolláros 6,25 százalékos kamatozású tízéves dollárkötvényből fennmaradt 964,5 millió dollárnyi állomány, valamint az egymilliárd dolláros lejárat előtti visszavásárlás.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) január 21-27. között tartott aukciója eredményeként négy 2021 és 2024 között lejáró kötvényből egymilliárd dollár értékben vásárolt vissza.

A visszavásárlással 42,7 milliárd forint kamatmegtakarítást sikerült elérni 2024-ig, amiből 16,5 milliárd forint még idén realizálódik.

Az aukcióra kedvező feltételeket teremtett, hogy Magyarország CDS felára ötéves mélyponton, 47 bázisponton állt. A visszavásárláshoz újabb kötvény kibocsátására nem volt szükség, a fedezetet az állam forint- és devizalikviditása szolgáltatta. Az MNB előzetes adatai szerint december végén 1167 milliárd forint (3,5 milliárd euró) volt a kormány betétszámláján.

A magyar állam 2011 és 2014 között négy tízéves dollárkötvényt bocsátott ki, összesen 9 milliárd dollár értékben.

Legközelebb február 24-én jár le egy 15 éves egy milliárd euró kibocsátási értékű kötvény, amelyből a fennmaradt 798 millió eurós tartozást kell visszafizetni, azt követően pedig egy egymilliárdos jüankötvény jár le júliusban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás