Kezdőlap Budapest A havi bérlet a sláger a BKK-nál
No menu items!

A havi bérlet a sláger a BKK-nál

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavalyi menetdíjbevétele eléri a 67,3 milliárd forintot, ami 1,4 milliárddal haladja meg a 2018-as adatot. Az összbevétel fele a havi és félhavi bérletek eladásából származik.

Az eseti jegyekből származó bevételek egymilliárd forinttal nőttek egy év alatt: 2019-ben 18,9 millió vonaljegyet vásároltak, helyszínen váltott jegyekből 1,2 milliót, átszállójegyből majdnem félmilliót, gyűjtőjegyből pedig 2,3 millió 10 darabos tömböt értékesítettek.

A napijegyek közül a 24 órás a legkelendőbb. Fotó: BKK

A 100E autóbuszra érvényes repülőtéri vonaljegyekből majdnem 2,5 milliót adtak el tavaly, vagyis mintegy 0,8 millióval többet, mint 2018-ban. A repülőtéri vonaljegyből származó bevétel tavaly meghaladta az 1,7 milliárd forintot.

A napijegy típusú termékekből 2019-ben 4,7 milliárd forint bevétel származott, 0,4 milliárddal több, mint 2018-ban. Ezen belül a Budapest 24 órás jegy számít a legnépszerűbb terméknek 1,4 millió jeggyel és az 1,8 milliárdos bevétellel. Ezt szorosan követi az 1,1 milliárdos forgalmat generáló háromnapos jegy, több mint 0,3 millió eladott darabszámmal.

A hetijegy-értékesítés mértéke érdemben nem változott az előző évihez képest, az ebből származó bevétel megközelítőleg 0,9 milliárd forint.

Havi és félhavi (15 napos) bérletekből csaknem 4,5 milliót adtak el 2019-ben. Ebből származik az összbevétel fele, mintegy 33,4 milliárd forint.

Ezeknek az értékesítése azért is nőtt, mert a helyi bérletre felhasználható cafeteria adózásának kedvezőtlen változása után egyre kevesebb éves bérletet vásárolnak a munkáltatók.

A tanulóbérletek eladása érdemben nem változott, 7,2 milliárd forint bevétel származott belőlük. A nyugdíjasbérletek bevétele (az előző évhez képest közel 20 százalékos, demográfiai okokból és a nyugdíjkorhatár változásából adódó csökkenéssel) 1,2 milliárd forint.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.