Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Koronavírus - növekedési károk, visszaesés a világgazdaságban
No menu items!

Koronavírus – növekedési károk, visszaesés a világgazdaságban

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint ezer milliárd dollárt meghaladó globális növekedési veszteséget, Amerikában és az euróövezetben recessziót is okozhatna az idén az új típusú koronavírus, ha terjedése világjárvánnyá szélesedne.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics bemutatott, több forgatókönyv-változatot tartalmazó tanulmányában kiemeli, hogy az eddig kimutatott fertőzések 99 százaléka, a halálesetek 99,7 százaléka Kínában, a járvány gócpontjában történt.

Képek/Forrás: nyt

A ház hangsúlyozza azt is, hogy alapeseti előrejelzése szerint a járvány gazdasági hatásai az idei év első felére koncentrálódnak, és utána a vírus terjedését sikerül megfékezni. Ennek alapján a cég azzal számol, hogy a kezdeti meredek visszaesések után a világgazdaság teljesítménye ismét élénkülésnek indul, és az éves növekedési számok végül az Oxford Economics jelenlegi alapeseti prognózisai közelében lesznek.

Az egyik kedvezőtlen forgatókönyv-változat azonban azt modellezi, hogy a járvány Ázsiára, a másik azt, hogy az egész világra szétterjed.

A ház által kifejlesztett és alkalmazott világgazdasági számítási módszer – Oxford Global Economic Model – azt mutatja, hogy a Kínából tovább terjedő, de Ázsiára korlátozódó koronavírus-járvány hatására az ázsiai-csendes-óceáni térség éves összevetésű átlagos gazdasági növekedése a 2019 végén mért 4 százalék körüli ütemről az idei év első felének végéig 1,5 százalékra lassul; ez a leglassabb éves növekedés lenne a térségben a 2008-2009-es globális pénzügyi válság óta.

Az Oxford Economics számítási modellje azt is kimutatja, hogy egy ázsiai kiterjedésű koronavírus-járvány hatására a kínai hazai össztermék (GDP) növekedése gyakorlatilag összeomlana: az idei első negyedévben éves szinten 2,6 százalékra zuhanna, ami 30 éve nem mért mélypont lenne.

A ház szerint ennek a forgatókönyvnek is lennének globális átszűrődő hatásai.

A világgazdaság növekedési üteme e modell alapján éves összevetésben 1,5 százalékra lassulna 2020 első felében, és ez az idei év egészében összesen 400 milliárd dollárnak megfelelő globális GDP-növekedési veszteséget jelentene, azzal együtt is, hogy az év második felére ez a forgatókönyv már élénkülést valószínűsít.

Az egész világra kiterjedő koronavírus-járvány esetében az Oxford Economics számítási modellje az idei év első felére zéróhoz közelítő világgazdasági növekedést feltételez, és az egész éves globális GDP-növekedési veszteség a járvány nélküli alapeseti prognózishoz képest 1100 milliárd dollárnak felelne meg.

A cég forgatókönyve azzal is számol, hogy globális járvány esetén az amerikai és az euróövezeti gazdaság már az idei év első felében technikai recesszióba kerülne.

Az Oxford Economics megfogalmazása szerint ez rövid, de rendkívül erőteljes globális növekedési sokkot jelentene, amelyből ugyanakkor a kilábalás is gyors ütemű lenne.

Egy másik nagy londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics új előrejelzése szerint a globális feltörekvő térség összesített hazai össztermékének értéke valószínűleg már az idei első negyedévben visszaesik az új típusú koronavírus terjedésének gazdasági hatásai miatt.

A ház hangsúlyozza hogy a globális pénzügyi válság óta ez lenne az első GDP-visszaesés a felzárkózó országcsoportban.

A cég londoni elemzőinek várakozása szerint az első negyedéves feltörekvő piaci visszaesés egész éves kivetítési módszerrel számolva – vagyis úgy kalkulálva, mintha az első negyedévre várt GDP-csökkenés üteme 2020 egészére jellemző lenne – várhatóan 2,5 százalék körüli lesz.

A Capital Economics alapeseti előrejelzése ugyanakkor az, hogy az első negyedévben kieső növekedés zömét a globális feltörekvő térség már a második negyedévtől elkezdi ledolgozni. A cég ennek alapján 2020 egészére 3,8 százalékos átlagos – a koronavírus megjelenése előtti előrejelzéseivel jórészt azonos – idei növekedést vár a feltörekvő gazdaságokban.

A ház ugyanakkor szintén kidolgozott egy kedvezőtlenebb forgatókönyvet arra az esetre, ha a vírus terjedése folytatódik és a kínai gazdaságban okozott fennakadások a második negyedévre is áthúzódnak.

A Capital Economics számításai szerint a globális feltörekvő térség idei egész évi átlagos növekedése ebben az esetben nem haladná meg a 3 százalékot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.
Hirdetés

Hírek

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás