Kezdőlap Gazdaság Észak-magyarországi gazdasági övezet alakul
No menu items!

Észak-magyarországi gazdasági övezet alakul

Létre kell hozni a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok tengelyű észak-magyarországi gazdasági övezetet, amely képes bekapcsolni a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a turisztika és a sport területén megvalósuló fejlődésbe a határon túli területeket és azok lakosságát is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Budapesten, az övezet létrehozását tárgyaló munkaértekezletet követően.

Palkovics László

Palkovics László hozzátette: egyedi nemzeti, gazdasági és kulturális övezetre irányuló komplex fejlesztési megoldásokra van szükség. A térség koncentrált felkarolása nemcsak a megyeközpontok, hanem az övezet egyéb településeinek fejlődésére és az egész vidékre is pozitív hatást gyakorol – mondta.

A megyei jogú városok polgármestereinek részvételével megtartott munkaértekezleten bemutatták az új övezet stratégiáját, az előkészítő munka már több mint egy éve tart. A megyék együttműködéséről szóló megállapodást hétfőn az értekezleten írták alá.

Palkovics László hangsúlyozta: egyedi, Északkelet-Magyarország nemzeti, gazdasági és kulturális övezetre irányuló komplex fejlesztési megoldásokra van szükség.

A térség koncentrált felkarolása nemcsak a megyeközpontok, hanem az övezet egyéb településeinek fejlődésére és az egész vidékre pozitív hatást fog gyakorolni.

Nagyításért klikkeljen ide, vagy a térképért a képre

Kiemelte: a cél a gazdasági övezet népességmegtartó erejének növelése, infrastrukturális, gazdasági és kulturális fejlesztése, versenyképességének erősítése.

Minden adott ahhoz, hogy sikeres, mindenki számára előnyös együttműködés alakuljon ki a térség települése, gazdasági szereplői és lakosai között – fűzte hozzá.

Palkovics László a négy megyére és határon túli területekre kiterjedő együttműködést abból a szempontból is fontosnak nevezte, hogy kezdődik az új európai uniós támogatási rendszer kialakítása, ahol a hasonló komplex projektek sikerrel tudnak szerepelni.

Horváth Zita

Horváth Zita, az ITM felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a négy megye rendszerszintű fejlesztésére van szükség.

Elkészült a stratégia a térség felemelkedéséhez, ami a meglévő város- és térségfejlesztési projektekre épül.

Azt a kormány elfogadta, kezdődhet a közös munka. Hozzátette: a helyzetértékelés alapján fogalmazták meg a térség tartós fejlesztését szolgáló kitörési pontokat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,