Kezdőlap Gazdaság Az infláció 4,4 százalék volt februárban
No menu items!

Az infláció 4,4 százalék volt februárban

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az infláció üteme mérséklődött a januári 4,7 százalékról.

Az éves maginfláció 4,1 százalékra, 2012 vége óta nem látott magasságba emelkedett, miután szeptember óta 3,9-4,0 százalék között váltakozott.

Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.

Az adatok ismertetésekor Quittner Péter, a KSH osztályvezetője elmondta, az üzemanyagok 7,7 százalékkal drágultak egy év alatt, leginkább a januári emelkedés húzta fel az árakat, de ez nem köthető egyértelműen a forint gyengüléséhez, az olajár emelkedése is szerepet játszott benne.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,3 százalékkal nőtt 12 hónap alatt, amit a dohánytermékek jövedékiadó-emelkedése okozott – mondta a KSH osztályvezetője. Így a dohányáruk a januárival megegyező 11,3 százalékkal drágultak, a szeszes italok pedig 3,5 százalékkal.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

Az élelmiszereknél a 7,0 százalékos éves emelkedésben a sertéshús, illetve a feldolgozott termékek drágulása játszott leginkább szerepet, az áremelkedés kiindulópontja a termelésnek a kínai sertéspestis miatt bekövetkezett visszaesése volt.

A sertéshús ára 27,3 százalékkal, a párizsi, kolbászé 21,5 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 11,0 százalékkal, az idényáras élelmiszereké 10,3, ezen belül a friss gyümölcsöké 22,5 százalékkal a tejé 9,4, a kenyéré 7,6 százalékkal, a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.

A szolgáltatásokért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 9,9, a belföldi üdülés ára pedig 8,3 százalékkal nőtt. A postai szolgáltatások tarifái 9,5 százalékkal emelkedtek, de a telefon és internet csak 1,9 százalékkal drágult.

A tartós fogyasztási cikkek továbbra is elmarad az egy évvel korábbitól, 0,8 százalékkal.

Januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 1,5 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 5,6, a párizsi, kolbászé 4,6, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 2,6, a csokoládé, kakaóé 2,4, a tejé 2,3 százalékkal lett magasabb.

A szolgáltatásokért 0,5, a szeszes italok, dohányárukért 0,4 százalékkal kellett többet fizetni, utóbbin belül a sör 1,0 százalékkal drágult.

A járműüzemanyagok ára 4,3 százalékkal csökkent.

A szezon végi kiárusítások miatt a ruházkodási cikkek 0,7 százalékkal kevesebbe kerültek.

Január-februárban a fogyasztói árak átlagosan 4,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.