Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt csökkenéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Mérsékelt csökkenéssel nyithat a tőzsde

Mérsékelt csökkenéssel kezdheti a kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde szerdán az elemző szerint.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője elmondta, hogy a keddi, technikai problémákkal tűzdelt kereskedést mérsékelt emelkedéssel zárta a hazai részvényindex. Az OTP árfolyama továbbra is a 8500 és a 9000 forintos szintek között mozoghat, ennek érdemi áttörése után lehet számolni nagyobb árfolyammozgással. A Mol esetében támasz 2000 forintnál vár az árfolyamra, míg ellenállással a 2250 forintos szintnél találkozhat a jegyzés.

A Richter érdemi mozgás nélkül zárt kedden, így továbbra is 7000 forintnál várja a következő ellenállás az árfolyamot. A Magyar Telekom papírjainál csökkenés esetén a 350 forintos szint jelenthet megállót – jelezte a szakértő.

Hozzátette, hogy folytatódhat az elmúlt napok forinterősödése, az euró-forint árfolyama célba veheti a 350 forintos támasz letörését is a következő napokban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,06 pontos, 1 százalékos emelkedéssel, 34 099,9 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt.

A Mol 146 forinttal, 7,14 százalékkal 2190 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8900 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,23 százalékkal 366 forintra emelkedett, forgalma 125,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,3 százalékkal 6575 forintra csökkent, forgalmuk 944,2 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Hírek

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...