Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője közölte, az OTP technikai képe meglehetősen negatívan fest, a bankpapír árfolyamában a következő fontos támasz 8200 forintnál található. A Mol esetében a 2000-2200 forint körüli szintekre érdemes figyelni.

Hozzátette, hogy a Richter árfolyamát a 6200 forintos szint foghatja meg, gyengülés esetén 6000 forintig eshet a részvények jegyzése. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 360 forintos szint felett mozog, egy új kereskedési sáv alakult ki 360-380 forint között.

A CIB elemzése szerint a koronavírus-járvány okozta helyzetben a piaci szereplőket és a döntéshozókat is csak az érdekli, hogy “a gödör aljáról” mikor és milyen ütemben tud kimászni a világgazdaság és az egyes gazdaságok. “A nagy kérdés mindenhol: hogyan oldjuk fel lassan a korlátozásokat úgy, hogy ne robbanjon be újból a járvány” – fogalmaztak.

A CIB szerint “egy hullámvasút vár ránk a következő hónapokban, ami alatt a döntéshozók az egészségügy túlterheltségének megakadályozása és a gazdasági leállás miatti károk enyhítése között egyensúlyoznak egy nagyon-nagyon vékony mezsgyén“, mindez pedig egyet jelent az átmeneti szigorítások és átmeneti enyhítések váltakozásával.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1051,32 pontos, 3,11 százalékos csökkenéssel, 32 710,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 26,9 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 160 forinttal, 7,31 százalékkal 2030 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 500 forinttal, 5,62 százalékkal 8400 forintra esett, forgalmuk 18,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 366 forintot ért, forgalma 219,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 255 forinttal, 3,88 százalékkal 6320 forintra gyengültek, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Hírek

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...