Kezdőlap Tudomány Láthatatlan óriás a szomszédban - a Nap is eltörpül mellette
No menu items!

Láthatatlan óriás a szomszédban – a Nap is eltörpül mellette

Az eddigi ismeretek szerint a Földhöz legközelebbi fekete lyukat fedezték fel a déli égbolton az Európai Déli Obszervatórium (ESO) kutatói. A láthatatlan objektum legalább négyszer akkora tömegű, mint a Nap.

Thomas Rivinius

A láthatatlan “gravitációs szörnyeteg” a Földtől mintegy ezer fényévnyire található, két csillaggal együtt alkot egy hármas rendszert – írta a Thomas Rivinius vezette kutatócsoport az Astronomy and Astrophysics című tudományos folyóiratban.

Összehasonlításképpen a Föld galaxisa, a Tejútrendszer körülbelül 120 ezer fényév átmérőjű. A fényév az a távolság, amelyet a fény egy év alatt megtesz.

A kutatócsoport eredetileg kettős csillagokat tanulmányozott. A déli égbolt Távcső csillagképének HR 6819 katalógusszámú rendszere meglepő módon azt mutatta, hogy ott lennie kell egy harmadik égitestnek is: az egyik csillag negyven naponként megkerül egy láthatatlan objektumot, amelyik legalább négyszer akkora tömegű, mint a mi Napunk.

Egy láthatatlan égitest, amely a Nap tömegének négyszerese, nem lehet más, mint egy fekete lyuk.

Ebben a rendszerben találtató mai ismereteink szerint a Földhöz legközelebbi fekete lyuk – hangsúlyozta Rivinius.

A viszonylag kis távolság miatt a két kísérőcsillag a dél féltekéről sötét, tiszta éjszakákon szabad szemmel is jól látható.

Fantáziarajz a felfedezett fekete lyuk hármas rendszeréről. Forrás: ESO

Nagyon meglepődtünk, amikor megállapítottuk, hogy ez az első fekete lyukat rejtő csillagrendszer, amelyet a Földről szabad szemmel látunk” – mondta Petr Hadrava, a tanulmány társszerzője, a cseh tudományos akadémia tudósa.

Eltérően az ilyen nagyságrendű ismert példáktól, a hármas rendszer fekete lyuka valóban fekete és láthatatlan. Ez abból adódik, hogy jelenleg nem kebelez be anyagot a környezetéből. A legtöbb csillagméretű fekete lyuk erős röntgensugárzás által válik láthatóvá, melyet azok az anyagok bocsátanak ki eltűnésük előtt, amelyeket a lyuk bekebelez.

Az inaktív fekete lyukak tehát csak gravitációs vonzásukkal árulják el magukat, mint ebben az esetben a körülötte keringő látható csillag.

A Tejútrendszerben eddig csak néhány tucat fekete lyukat fedeztek fel. A csillagászok remélik, a friss felfedezés segít, hogy galaxisunkban további inaktív fekete lyukakra bukkanjanak – áll az ESO közleményében.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.