Kezdőlap Hírek Drágulhat az online vásárlás

Drágulhat az online vásárlás

Az online kereskedők eddig jobbára átvállalták a logisztikai cégek áremeléseit, de az idei drágulásokat már a netes vásárlók is megérezhetik.

A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának tanulmánya szerint az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már a múlt év végén emelték a kézbesítések árát, és a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott, mi,több, az év hátralévő részében folytatódik is. Ezt pedig már az online vásárlók is megérzik majd.

A magyar vásárlók tavaly mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, ezek 70 százalékát külső logisztikai cég juttatta célba gyakran ingyen, de a marketingcélú ingyenes szállítás arra késztette a kereskedőket, hogy a termék árába épített szállítási díj a lehető legalacsonyabb legyen, így a logisztikai szolgáltatók közötti verseny sokáig szinte kizárólag a díjakban jelent meg. A 2016-os év végi kiszállítási problémák miatt azonban a legnagyobb kereskedők többsége 2017 első felében változtatott.

A folyamatok miatt az átadópontra kért csomagok aránya az egy évvel korábbi visszaesés után ismét emelkedni tudott tavaly, elérte a 20 százalékot. A kutatás szerint 2017-ben minden negyedik rendelést személyes bolti, vagy saját üzemeltetésű átadóponti átvétellel kértek a vásárlók. A teljes magyar online kiskereskedelmi forgalom több mint háromnegyede a vegyes modellben működő, a webáruház mellett hagyományos üzleteket is fenntartó kereskedőké.

A közlemény szerint a tavalyi év végi ünnepi időszakra minden érintett logisztikai szereplő komoly extra kapacitásokkal és egyéb óvintézkedésekkel készült, ez utóbbi részeként többen még novemberben árat emeltek.

Az online kiskereskedelmen belül régiós szinten jelenlévő, az innovációt akadályozó probléma az utánvétes fizetések – és azon belül a készpénzes fizetések – magas aránya. Ez a magyar online kiskereskedelemben a GKI Digital és az Árukereső.hu mérései szerint mintegy 76 százalékos arányt jelent, amelyből 58 százalék a készpénzes tranzakció.

Az utánvétes csomagok kezelése sokkal munkaigényesebb, mint a hagyományos csomagkézbesítés, mert a kézbesítőnek személyes kapcsolatba kell lépnie a vásárlóval, kártyás fizetést lehetővé tévő terminál hiányában pedig sok esetben készpénzt is kezelni kell.

Az online kiskereskedelmi rendelések klasszikus futárszolgálatos kiszállításánál a csomagszámokat tekintve tavaly is a GLS végzett az élen. A második az MLP, a harmadik a DPD volt, itt sem történt változás az előző évhez képest. A szolgáltatókat csomagszám szerint vizsgálva elveszítette az eddigi vezető pozícióját a Sprinter által üzemeltetett Pick Pack Pont szolgáltatás, helyét a Magyar Posta csomagpont-hálózata foglalta el, a harmadik a GLS csomagpont lett – derült ki a felmérésből. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.