Kezdőlap Pénzvilág Elemzők: az idényáras élelmiszerek tartották magasan az inflációt augusztusban
No menu items!

Elemzők: az idényáras élelmiszerek tartották magasan az inflációt augusztusban

Az elemzők várakozása ellenére nem mérséklődött az éves infláció augusztusban, de a maginfláció  csökkenése továbbra is az inflációs nyomás hiányát jelzi a magyar gazdaságban – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH kedd reggel kiadott jelentését

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mérései szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Tavaly augusztushoz képest az élelmiszerek ára 4,1 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 14,5 százalékkal magasabb lett.

A tizenkét havi szezonálisan igazított maginfláció 2,2 százalékra csökkent az előző négy hónapban változatlan 2,4 százalékról.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője számára az augusztusi 3,4 százalékos inflációs adat egyértelműen meglepetést jelentett, hiszen a piac jelentős része az infláció enyhe csökkenésére számított. Ez a maginflációban következett be, amely  hosszú hónapok változatlansága után jelentősen, 2,2 százalékra csökkent. Olyan egyedi hatások tartották tehát magasan az inflációt, amelyek a jegybank monetáris politikáját érdemben nem befolyásolják. Az ING Bank vezető elemzője így a vártnál magasabb átfogó inflciós adat ellenére sem vár érdemi reakciót az MNB-től.

A vártnál magasabb inflációs adat  mögött egyébként egyértelműen az élelmiszerárak húzódnak meg, ahol elmaradt a megszokott szezonális árcsökkenés – folytatta Virovácz Péter. Ez a gyengébb terméseredményekkel hozható összhangba.

Előre tekintve a következő hónapokban a bázishatás miatt az infláció némiképp mérséklődhetne, azonban a jövedéki adó változása és a gyengébb terméseredmények nyers élelmiszerekre gyakorolt hatása miatt ez nem feltétlenül érvényesül majd. Összességében tehát a 3,0-3,4 százalékos sávban beragadhat az inflációs mutató az év hátralévő részében.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint is az idényáras élelmiszerárak emelkedése miatt az augusztusi infláció kissé meghaladta a várakozásokat, ugyanakkor az érdemi inflációs nyomás hiányát továbbra is tükrözi, hogy a maginfláció 2,2 százalékosra süllyedt.

Noha a bérköltségek és a kereslet növekedése – néhány részterület kivételével – továbbra sem érzékelhető, az elmúlt hónapokban látott forintgyengülés hatását mutatta a tartós fogyasztási cikkek július hónapban mért egyhavi 1,0 százalékos drágulása. A forint némileg visszakorrigált, ezért további infláció-növelő hatás nem várható.

A közeljövőben ugyanakkor komolyabb inflációs kockázatot jelenthet az észak-európai aszály által okozott terményár-emelkedés, ami gyorsíthatja az élelmiszerek drágulását.

A nyári hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt már tetőzhetett az infláció, és az év hátralevő részében újra mérséklődhet a drágulás üteme. Az  idén átlagosan 2,8 százalékos inflációra számít az elemző, ám  a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat.

Ezzel szemben a tartósan alacsony importált infláció, valamint a bér- és vállalkozói terhek csökkentése fékezhetik az árak emelkedését. Összességében: az MNB egyelőre középtávon nem kényszerül a monetáris kondíciók szigorítására, így a Monetáris Tanács tartósan lazán tarthatja a monetáris kondíciókat nem-konvencionális eszközök használatával – vélekedett Suppan Gergely.

 

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Hirdetés

Hírek

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.