Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Költözik a Continental: Vácról Makóra kerül egy üzletág
No menu items!

Költözik a Continental: Vácról Makóra kerül egy üzletág

A Continental Makóra helyezi át a hűtő-fűtő rendszerek gyártását váci üzeméből. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre, addig Vácott körülbelül 120 dolgozó szerződését szüntetik meg, de a telephely más termékskálával megmarad.

A Continental MFS (Mobile Fluid Systems) üzleti egységének döntésével a hűtő-fűtő rendszerek üzletág versenyképességi kihívásaira válaszolnak, az áttelepítést nem a koronavírus-járvány indokolta.

Tájékoztatásuk szerint az autóipari piacokon 2018-ban megindult visszaesésre válaszul a Continental elindított egy programot, melynek célja, hogy a vállalat képességeit a változó piaci igényeknek megfelelően alakítsa át.

A váci telephely az átszervezés után sem zár be. Fotó: MTI/Kovács Attila

A váci hűtő-fűtő rendszerek üzletág termékei iránti kereslet jelentősen csökkent 2018 óta, és várakozásaik szerint a trend 2020-ban és azt követően is folytatódik, mivel az autóipar egyre inkább átáll az elektromos járművek gyártására. Ezért a nem megfelelő kihasználtságú gyárak termelését a versenyképesség növelése érdekében összevonják. A váci kapacitás legnagyobb részét Makóra helyezik át.

Hozzátették: a hűtő-fűtő rendszerek üzletág termékeinek kivezetésével a váci gyárban előkészítenek egy új termékportfóliót, amely elősegíti a telephely fenntartható működését, és megalapozza a jövőbeli növekedés lehetőségét.

A Continental pénteken tájékoztatta az érintett dolgozókat és a munkavállalók érdekképviseleteit a döntésről, illetve az áthelyezés részleteiről. Hangsúlyozták: a motor és meghajtás üzletág tevékenységei megmaradnak a váci gyárban, telephelyük tovább működik.

A döntés értelmében körülbelül 120 Vácon dolgozó munkavállaló szerződését legkésőbb jövő júliusban megszüntetik.

A következő hónapokban a vállalat mindenkivel egyeztet a lehetőségekről, és támogatják azokat is, akik szeretnék áthelyeztetni magukat cégen belül egy másik gyártási helyszínre  – jelezték.

A Continental vállalat 30 éve van jelen Magyarországon: Budapesten, Debrecenben, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán és Budaörsön hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal rendelkeznek. A bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt tíz évben több mint 500 millió euró (közel 170 milliárd forint) értékben végzett beruházásokat Magyarországon.

A Continental 2019-ben 44,5 milliárd euró forgalmat ért el, jelenleg a cégcsoport közel 240 ezer alkalmazottat foglalkoztat 59 országban.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.