Hirdetés
Kezdőlap Agrár Nagy István: a munkanélküliek előtt nyitva áll az agrárium
No menu items!

Nagy István: a munkanélküliek előtt nyitva áll az agrárium

A gazdálkodók felkészülten várják a koronavírus-járvány esetleges újabb hullámát, lesz elegendő külföldi idénymunkás, de a munkájukat vesztett hazai munkavállalókra is számítanak – mondta az agrárminiszter.

Nagy István a járvány esetleges második hullámának mezőgazdaságra gyakorolt hatásairól a Világgazdaságnak elmondta: a gazdálkodók és az agrárirányítás is megtanulta, milyen hatásokat okozhat a járvány, ismerik az emberi reakciókat is.

A miniszter szerint a személyforgalom szigorítása az itt dolgozó külföldi idénymunkások esetében már nem okoz gondot, mivel azok, akikre szüksége van az ágazatnak, már itt vannak.

A munkájukat vesztett hazai munkavállalók előtt továbbra is nyitva van a magyar agrárium” – hangsúlyozta Nagy István, aki szerint mégiscsak a hazai a biztonságos munkaerő, és ezt a munkát kínáló gazdálkodók is tudják, ezért szeretnének magyarországi munkaerőt foglalkoztatni.

Nagy István

A miniszter elmondta: egyrészt az első hullám gazdasági kárait mérséklik, ezért nyílnak meg szinte hétről hétre a tárcának a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként kidolgozott, 25 milliárd forintos keretösszegű élelmiszer-gazdasági válságkezelő programhoz kapcsolódó támogatási lehetőségei, amelyek segítségével a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások vissza nem térítendő támogatásokat igényelhetnek.

Másrészt elindítottak egy százmilliárd forintos beruházásösztönző csomagot, amelyből 50 milliárd forint az állattartó telepek korszerűsítését, 30 milliárd a kertészetek piaci igényekhez igazodó beruházásait, 20 milliárd pedig az öntözésfejlesztést szolgálja.

A legjobb védekezés a koronavírus-járvány gazdasági hatásai ellen az előremenekülés, ezért is fektetünk külön hangsúlyt a beruházások támogatására” – mondta Nagy István.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás