Hirdetés
Kezdőlap Hírek Boris Johnson lefogyasztaná a briteket - akcióterv indul
No menu items!

Boris Johnson lefogyasztaná a briteket – akcióterv indul

A brit elhízás elleni akcióterv részeként többek között betiltják a gyorséttermi ételek televíziós és online reklámozását este 9 óra előtt, az étlapokra és az alkoholos italokra pedig felkerül a kalóriák száma is.

Boris Johnson brit miniszterelnök le akar számolni az elhízással, miután kutatásokból kiderült, hogy az elhízott vagy túlsúlyos személyek esetében nagyobb a koronavírus következtében fellépő halál vagy súlyosabb megbetegedés esélye.

Boris Johnson

A kormányfő júniusban beszélt arról, hogy Málta mellett Nagy-Britanniában a legnagyobb az elhízottak aránya, ezért a kormány számára prioritás, hogy “leszámoljon a túlsúly időzített bombájával“.

Az a cél, hogy segítsék az embereket abban, hogy “átvegyék az irányítást saját jövőjük felett” azzal, hogy lefogynak, aktívabbá válnak és egészségesebbé teszik az életmódjukat.

Amellett, hogy este kilenc óra előtt betiltják a gyorséttermi fogások reklámozását és az étlapokon jelölik a fogások kalóriatartalmát, a kormány konzultációt indít az alkoholos italok kalóriatartalmának jelöléséről is.

A brit kabinet hadat üzen az egészségtelen ételeknek

A fogyás nehéz, de kis változtatásokkal jobban és egészségesebben érezhetjük magunkat. Ha mindannyian megtesszük a magunkét, csökkenthetjük egészségügyi kockázatainkat és megvédhetjük magunkat a koronavírus ellen” és csökkenthetjük a brit állami egészségügyi szolgálaton (NHS) lévő nyomást – fejtette ki Johnson.

A brit felnőttek több mint 60 százaléka számít elhízottnak vagy túlsúlyosnak a Public Health England népegészségügyi szolgálat szerint, a koronavírus-járvány pedig még inkább előtérbe helyezte az elhízottság problémakörét.

Az emberek támogatása érdekében korlátoznunk kell az olyan károsan befolyásoló tényezőket, mint az ajánlatok és reklámok, melyek hatással vannak arra, mit vásárolunk meg és mit fogyasztunk” – mondta el Matt Hancock egészségügyi miniszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás