Hirdetés
Kezdőlap Hírek Mérgező ólom. A gyerekek harmada veszélyben
No menu items!

Mérgező ólom. A gyerekek harmada veszélyben

Minden harmadik, azaz globálisan körülbelül 800 millió gyerek vérének ólomszintje éri el vagy haladja meg azt a deciliterenkénti öt mikrogrammot, ami már beavatkozást igényelne a súlyosabb idegrendszeri károk elkerülése érdekében – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) tanulmányából.

A Toxikus igazság címet viselő jelentés szerint az erős neurotoxinnak – azaz idegrendszeri károsodást okozó méregnek – számító ólom helyrehozhatatlan károkat okozhat a fejlődő szervezetben, és minél később mutatják ki és kezdik meg a kezelést, annál valószínűbb, hogy halálhoz vezet. A jelentés szerzői hozzátették, hogy a gyerekek szervezetének ólomszennyezés-mértéke minden korábbinál magasabb.

A gyermekkori ólom-kitettség összefüggésbe hozható a mentális egészség zavaraival, viselkedési problémákkal, valamint a bűnözés és az erőszak növekedésével is.

Az idősebb gyermekeknél növeli a vesekárosodás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – húzták alá a jelentésben.

A fejlődő országokban élő gyerekek a legveszélyeztetettebbek. Kép forrása: unicef.org

A vizsgálat szerint az ólommérgezések mintegy 85 százalékáért a távközlésben és a háztartási, illetve elektromos eszközökben használt ólom-sav tartalmú akkumulátorok a felelősek. A jelentés rámutatott arra, hogy míg ezeket az akkumulátorokat az Egyesült Államokban és Európában újrahasznosítják, a fejlődő országokban nincsenek olyan létesítmények, ahol ezt megtehetik.

A Ghánáról, Mexikóról, Grúziáról, Bangladesről és Mexikóról esettanulmányt tartalmazó jelentés több megoldást vázol fel az érintett országoknak az ólomszennyezés csökkentésére. E javaslatok közt van a vérólomszint-vizsgálaton alapuló monitorozó rendszer, az egészségügyi rendszer felkészítése az ólommérgezés tüneteinek felismerésére és megelőző, valamint ellenőrző intézkedések bevezetése annak érdekében, hogy elkerüljék a gyermekek veszélyes helyeken tartózkodását, az ólmot tartalmazó termékek használatát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.