Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Manipulálta az árfolyamot a cégvezető - bírság és feljelentés
No menu items!

Manipulálta az árfolyamot a cégvezető – bírság és feljelentés

A Magyar Nemzeti Bank 40 millió forint bírságot szabott ki a SET GROUP stratégiai igazgatójára, aki vételi ügyleteivel mesterségesen állította be a SET-részvény záróárát, így manipulatív jelzést adott a tőkepiaci szereplőknek. Az ügyben feljelentést is tettek.

A Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárás során vizsgálta, hogy egy magánszemélynek a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett SET-részvénnyel végrehajtott tranzakciói megsértették-e a bennfentes kereskedelem, illetve a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat.

A jegybank megállapította, hogy a SET GROUP Nyrt. tőzsdei kibocsátó stratégiai igazgatója – egy társaság értékpapírszámláját felhasználva – a folyamatos kereskedés szakasz végéhez közel 61 ezer darab, majd a záró aukciós szakaszban további 15 ezer darab SET-részvény megszerzésére adott megbízást. Az általa kezdeményezett tranzakciók a részvény aznapi forgalmának közel háromnegyedét tették ki.

A magánszemély az általa kezdeményezett kereskedés-sorozat révén megindított és felerősített egy olyan trendet, aminek eredményeként alig fél óra alatt 230 forintról 244 forintra emelte a SET-részvények aznapi árfolyamát, beállítva ezzel az adott napi záróárat.

A jegybank a beszerzett bizonyítékok alapján megállapította, hogy a magánszemély a részvény árfolyamát tudatosan, tervszerűen befolyásolta, ezzel manipulatív jelzéseket adva a tőkepiac szereplői számára. Saját állítása szerint a célja az volt, hogy felkeltse az MNB figyelmét annak érdekében, hogy a hatóság a kérdéses napon végrehajtott tranzakciók vizsgálatára piacfelügyeleti eljárást folytasson le.

Az MNB közölte: az ügyfél a megbízásaival tiltott piaci manipulációt valósított meg. Ilyennek minősül minden olyan tranzakció vagy egyéb magatartás, amely többek között a pénzügyi eszközök keresleti-kínálati viszonyait, illetve annak árát érintően hamis vagy félrevezető jelzést ad(hat) vagy azt rögzít(het)i, befolyásolva ezzel a befektetők befektetési döntéseit.

A tőkepiac zavartalan működésének biztosítása érdekében az ilyen megbízások nem megengedettek. A jegybank piacmonitoring tevékenysége keretében – kiemelten a tiltott bennfentes kereskedelem és piaci manipuláció kiszűrése érdekében – folyamatosan elemzi és értékeli a BÉT-en kötött ügyleteket, illetve az ezzel kapcsolatos ügyfélbejelentéseket is – közölte a jegybank. Nem csak az MNB monitoring rendszere észlelte a piacidegen ügyletkötéseket, hanem a tőkepiac szereplőitől közvetlenül is több bejelentés érkezett az MNB-hez.

Kép forrása: Set Group – Facebook

A nemzeti bank a feltárt jogsértés miatt megtiltotta a magánszemélynek, hogy a jövőben ismételten megsértse a piaci manipulációt tiltó rendelkezéseket, 40 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte őt, illetve a honlapján 1 évig elérhető nyilvános figyelmeztetést is közzétesz.

A bírságösszeg kapcsán az MNB kiemelt súlyú körülményként értékelte, hogy a magánszemély manipulációját a SET GROUP Nyrt.-ben betöltött vezetői posztján követte el, szándékosan megsértve a tőkepiac átlátható működésére vonatkozó szabályokat, illetve nyilatkozatával az MNB-t az eljárás során több alkalommal is megtévesztette.

Szintén súlyosbító ténynek minősült az adott részvény magas közkézhányada, enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy az nem szerepelt a BUX, a BUMIX vagy a CETOP indexkosarakban, s nem kapcsolódott hozzá határidős termék sem – írja az MNB.

Az ügyben a jegybank tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...