Kezdőlap Gazdaság Tállai: fél év alatt 44 ezer anya élt az adókedvezménnyel
No menu items!

Tállai: fél év alatt 44 ezer anya élt az adókedvezménnyel

Január óta több mint 44 ezer négy- vagy többgyermekes anya élt az új adókedvezménnyel, ők nem fizetnek egy forint személyi jövedelem adót (szja) sem – közölte Tállai András.

A pénzügyminisztériumi államtitkár elmondta: hónapról-hónapra egyre több nagycsaládos anya él a családvédelmi akció idén életbe lépett újításával: januárban 38 ezren, júniusban pedig már több mint 44 ezren éltek a mentességgel.

Tállai András

Mint mondta: az első fél évben az újfajta adókedvezmény révén több mint 9,1 milliárd forintot hagyott a családoknál a kormány.

A világszerte példaértékű, a négygyermekes anyáknak járó magyar adókedvezmény hármas részletszabályrendszere biztosítja, hogy a legnagyobb közteher megtakarítását a lehető legszélesebb körben lehessen igénybe venni” – fogalmazott Tállai András.

A mentesség nemcsak a vér szerinti gyerek után jár, a már felnőtt gyerekeket is figyelembe veszik, és az szja-mentesség nem zárja ki a családi adókedvezmény igénybevételét.

Így az anya vagy a saját munkavállalói járulékából vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek utáni gyermekkedvezményt – mondta Tállai András.

A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem tudta felülírni – jelentette ki Tállai András. A korábban bevezetett intézkedések tovább élnek, az állam az idén minden eddigit meghaladó összeget hagy a családoknál az adókedvezmények révén.

A négygyermekes anyáknak szóló új kedvezmény – az adatok tanúsága szerint – a nagycsaládos anyák munkájának megvédéséhez is jelentősen hozzájárult, hiszen a járvány legjobban sújtotta második negyedév időszaka alatt nemhogy nem csökkent, hanem nyolcszázzal nőtt a jövedelmet szerző, így adókedvezményre jogosuló négygyermekes anyák száma – hangsúlyozta az államtitkár.

Emellett a világjárvány káros hatásait mérséklő intézkedések is segítik a családokat. A hitelmoratórium révén az év végéig nem kell törleszteni a hiteleket, ez csaknem kétezermilliárd forintot hagyhat több százezer banki adósnál. Mintegy 60 ezer szülőt segített a kisgyermekes családoknak szóló kedvezmény, amely a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat hosszabbította meg – sorolta az államtitkár.

Tállai András szerint jól mutatja a családok megbecsülését és segítését, hogy míg 2010-ben 12 milliárd forint adókedvezményben részesültek a szülők, addig idén ennek több mint harmincszorosával, 380 milliárddal számolhatnak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.
Hirdetés

Hírek

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...