Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel indult a kereskedés Európában
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel indult a kereskedés Európában

Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken. A kockázatos eszközökbe vetett bizalom erősödött, jóllehet a befektetők előbb szkeptikusan fogadták az amerikai monetáris politika előző nap meghirdetett új stratégiáját.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,41 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,30 százalékos pluszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,15 százalékos emelkedéssel indította a napot.

Monetáris politikájának két évig tartó felülvizsgálata eredményeként az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) vezetői úgy döntöttek, rugalmasabban viszonyulnak az inflációhoz annak érdekében, hogy a foglalkoztatottságra tudjanak koncentrálni.

Jerome Powell Fed-elnök csütörtökön tartott beszédében elmondta, hogy az új inflációs cél 2 százalék marad, de hosszú távú átlagban, azaz szükség esetén eltűrik a magasabb inflációt egy időre, hogy ezzel kompenzálják az alacsonyabb inflációs időszakokat.

A változtatás azt az üzenetet hordozza magában, hogy a kamatok valószínűleg jó időre alacsonyak maradnak, ami kedvez a kockázatos eszközöknek, így a részvényeknek, ám a befektetők előbb mégsem fogadták kitörő örömmel.

Jack Janasiewicz

Elemzők szerint ez azzal magyarázható, hogy semmilyen új specifikus eszközről nem esett szó, ami nyitva hagyja a vitát a monetáris politika korlátairól, miközben már a nullához közeledik a kamatszint. A Fed továbbra is megpróbálhatja minden eszközét bevetni, de át kell adnia a stafétabotot a fiskális politikának a gazdasági növekedés ösztönzésében – vélte Jack Janasiewicz, a Natixis Investment Managers vezető elemzője.

Az eurót 1,1867 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,39 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a csütörtöki záráshoz képest.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,04 százalékos mínuszban, 45,58 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,21 százalékos eséssel, 42,95 dolláron forgott kilenc órakor.

Az arany ára emelkedik. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,90 százalékkal, 1946,34 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 1,11 százalékkal, 1954,10 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.