Átalakultak az utazási szokások. A többség otthon marad. Aki utazik, az tengerparti all-inclusive szállodás helyett túravakáció vagy menedékház mellett dönt. A természet profitál, de sok ország gazdasága az összeomlás szélére került.
Megszűnt a tömegturizmus
Megtörtént a csoda: Velence máskor piszkos és büdös csatornáinak áttetsző a vize. Az ok egyszerű. Eltűntek a csatornákon nagy hajóforgalmat okozó, rengeteg szemetet hátra hagyó turisták. Nem jönnek a lagúnák városát tönkre tevő tengerjáró monstrumhajók se. Tavasszal, a kijárási tilalom alatt kihalt volt a város, a nyár elejei lazítások óta a helyiek, valamint néhány olasz és kevés külföldi turista járta az utcákat – Velence emberöltők óta nem látott, csodálatos arcát mutatja.
A COVID kihatásának legszembetűnőbbike a tömegturizmus megszűnése. Barcelonában, Dubrovnikban és az említett Velencében tavaly az ’overtourism’ volt a nagy téma. Idén a vendégek hiánya. Ennek van pozitív oldala is. A városokat, természeti attrakciókat járó turistacsordák éppen azt tették tönkre, amiért oda utaztak. Ez senkinek sem tetszett, de senki sem tartotta magát hibásnak miatta.
„A zavaró turista mindig mindenkinek a másik, ez az utazás idiotizmusa” – fogalmazott találóan egy francia szociológus. Különösen a tehetőseket zavarta, hogy a tömegek a világ korábban rejtett zugait is elérték. A felső középosztály elveszítette a világ felfedezésének privilégiumot.
Egy kis turizmustörténet
A főszezonokban zsúfolt repülőtereket, a charter gépekre váró tömegeket látva nem gondolnánk, hogy az idegenforgalomnak arisztokratikus gyökerei vannak. A XVII. századtól ’grand tour’-nak nevezték a britek, amikor az arisztokrata ifjak európai körútra indultak, hogy megismerjék a kontinens épített örökségét, a népei szokásait és kultúráját. A legkedveltebb cél Itália volt. A szülők úgy gondolták, hogy ez csemetéik hasznára válik a bonyolult brit gazdasági, politikai és társasági életben való boldogulásban.
A XIX. század végére az emberek társadalmi osztálytól függetlenül megtanulták néhány úti cél, főleg tengerparti üdülőhely nevét, ahol az arisztokraták kipihenték a városlátogatások fáradalmait: Capri, San Remo, Saint-Tropez, Abbázia. Lassan a tehetősebb polgárság is megjelentek a vendégek között. De a XIX. század végéig egy szűk réteg privilégiuma maradt az utazás.
Az alsóbb osztályok a tankötelezettség és így az iskolai szünetek általánossá válásával, a munkaidő lerövidülésével és a fizetett szabadsághoz kivívásával, a XX. század elején kezdtek el nyaralni. Ekkor alapították az első, részben máig létező turisztikai vállalkozásokat.
Útra kel a világ – mindenki luxusa
A ’80-as években a nyugat-európaiak 60 százaléka nyaralt. A vezető beosztásban dolgozók és az értelmiségiek háromszor olyan gyakran utaztak el és hatszor olyan gyakran választottak külföldi úti célt, mint a munkásosztály tagjai. A nyaralás a ’90-es években, az olcsó csomagajánlatok, repülőjegyek és all-inclusive szállodák terjedésével lett mindenki luxusa. Manapság az átlagember is ott nyaral, ahová korábban csak a ’gazdagok és szépek’ jutottak el.
Utóbbiak ennek persze nem örülnek. Ezért találtak ki az utazási irodák újabb és újabb üdülési formákat, mint a wellness- és a borturizmus, vagy a nyelvtanfolyammal, esetleg főzőkurzusokkal összekötött nyaralást, valamint a tengeri körutakat és a habokat szelő vitorláson eltöltött nyaralást.
Minden politika – Pekingben
Autoriter országokban az utazók nem feltétlenül önként döntenek egy desztináció mellett, még, ha ez nem is tudatosodik bennük. Kína kommunista vezetése például tudatosan tereli polgárait egyik vagy másik, gazdasági, illetve ideológiai szempontból kiválasztott belföldi-, vagy akár külföldi úti cél felé. Peking skála szerint osztályozza a belföldi desztinációkat. A magasabb értékelésűek kiépítésére és népszerűsítésre jóval több pénzt áldoz. A propaganda pedig az sulykolja, hogy a ’jó hazafik’ ezeket keresik fel.
Szórakozva tanulunk
Szociológusok szerint az utazással nyelvekről, kultúrákról, tradíciókról szerzett ismeretekkel az emberek jobban boldogulnak saját társadalmukban. Alkalmazkodóképesebbé válnak. A COVID hatására érezhető változások a turizmusban a nyaralásnak ezt a pozitív hozadékát veszélyeztetik. Az utasok és utazások száma drasztikusan visszaesett. Az útra kelők azokat a belföldi desztinációkat részesítik előnyben, ahol lehetőleg kevés emberrel kerülnek kontaktusba. Népszerűek lettek a túravakációk és a szállásfoglalás elhagyatott menedékházakban vagy magányos gazdaságokban.
Szenvedő gazdaságok – és ahol közel az összeomlás
Az idegenforgalom jelentős gazdasági tényező. 2019-ben világviszonylatban 8,9 milliárd USD-t adtunk ki utazásra. Nem feltétlenül a turisták száma határozza meg, menyire függ egy ország az idegenforgalomtól. A legtöbb beutazót vonzó USA gazdaságában például kicsi a jelentősége, csak a GDP 8 százalékát adja. A népszerűségi sorrendben Spanyolország, Franciaország, Thaiföld, Németország és Itália következnek. A turizmus részesedése messze a thai GDP-ben a legnagyobb, 22 százalék. A bevételek tartós, jelentős visszaesése Thaiföldön a gazdaság és a munkaerőpiac összeomlását fogja okozni.
Az elmúlt években intenzív marketingtevékenységgel több ország jelentősen növelni tudta idegenforgalmi bevételeit. Marokkó például a 2012-es 9,5 millióval szemben 2019-ben 13 millió külföldit fogadott. Tunézia és az ’arab tavasz’ példája azonban azt is mutatja, hogy a politikai bizonytalanság pillanatok alatt a turisták számának drámai visszaeséséhez vezet. Természeti katasztrófáknak és a COVID-nál jóval kisebb járványoknak is hasonló hatásuk van.
A külföldi vendégek elmaradását még egy fejlett belföldi turisztikai piac sem tudja pótolni. Így a tavalyi 2,2 millió kínai látogató elmaradása jelentős bevételkiesést okoz Franciaországban. A kínaiak idén egyáltalán nem utaznak külföldre, amit a három legnépszerűbb célországukban, Thaiföldön, Vietnámban és Japánban is meg fog érezni a gazdaság. Igaz, nagyon eltérő mértékben. Míg Thaiföldön 22 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, addig Vietnámban csak 9-el, Japánban pedig 7-el.
A természet fellélegzik
A turizmus az utóbbi évtizedekben a környezetterhelés meghatározó faktorává vált. A Földközi-tenger medencéjében a hulladék 52 százalékát a nyaralók termeli. A Dominikai Köztársaságban az üvegházhatású gázok 97 százaléka turisztikai tevékenységgel összefüggésben kerül kibocsátásra!
2018-ban a ’Carnival Corporation’ hajótársaság tenger- és óceánjárói, amelyhez több márka mellett az Aida hajók tartoznak, több kén-dioxidot bocsátottak ki, mint az összes Európában közlekedő kamion! Pedig a cég a Földközi-tengeren közlekedő turistahajók kevesebb, mint negyedét üzemelteti.
A turizmus COVID okozta sosem látott sebességű átalakulásának van pozitív oldala is. A szabadság eltöltésének most népszerűvel vált formái jóval környezetbarátabb, mint a klasszikus tömegturizmus: A túrázás és az, hogy sokan az all-inclusive szállodák helyett alpesi menedékházakat, farmokat vagy kisebb panziókat létesítenek előnyben. Ráadásul a többség közelebbre utazik, amivel önmagában fenntarthatóbbá teszi az idegenforgalmat.
Kérdés, hogy a CORONA krízis tartósan is hozzájárul-e az évek óta követelt, fenntartható idegenforgalom megteremtéséhez. Nyitott az is, hogy demokratizálni fogja-e az utazást, vagy több szociális szegregációhoz vezet: A távoli helyek megismerése ismét a tehetősek privilégiuma lesz az átalagembernek pedig marad a kirándulás a szomszédságban?