Kezdőlap Egészség-ügy Száz százalékos béremelés az orvosoknak - a hálapénz büntetőjogi kategória lesz
No menu items!

Száz százalékos béremelés az orvosoknak – a hálapénz büntetőjogi kategória lesz

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután több hónapos előkészítő munka után találkozott a kormány és a kamara delegációja.

Mindannyian látjuk, hogy a járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad” – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: a brüsszeli tárgyalások után nyilvánvaló, hogy reálisan nem lehet számítani vakcinára a következő év közepénél hamarabb.

Ezért az elkövetkező hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek majd. Az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy “minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra” – mondta.

Közölte: az orvosi kamara világossá tette, és a kormány egyet is értett vele, hogy ezt az emberfeletti munkát a mostani bérszínvonal mellett aligha tudják teljesíteni az orvosok.
“Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A MOK vezetői Orbán Viktor miniszterelnökkel

Bejelentette: a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot benyújtják az Országgyűlésnek. Megállapodtak továbbá arról, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetik a magyar ellátórendszerből.

A közel 48 000 magyar orvos érdekképviseletét ellátó Magyar Orvosi Kamara üdvözli a Kormány orvosi bérrendezéssel kapcsolatos döntését, és biztosítja együttműködéséről Orbán Viktor miniszterelnököt.

Háromlépcsős béremelés lesz, január 1-től az orvosok megkapják a béremelés 65-70 százalékát és 2022-2023 januárjáig érik el az alapbérek a kamara által javasolt bértábla szerinti mértéket.

A MOK bértáblája


Azzal, hogy miniszterelnök elfogadta a Magyar Orvosi Kamara bértábla javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét – jelentette ki a MOK elnöke.

A döntés nyomán egy rezidens a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása – mondta Kincses Gyula.

A Kamara vezetősége hangsúlyozta, hogy a betegek és orvosok érdeke közös: a biztonságos betegellátás elérése, ami azonban strukturális és financiális változtatások nélkül nem lehetséges. A most elfogadott bértábla lehetővé teszi, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható egészségügy váltsa fel, és ez eredményezheti a hálapénz felszámolását is.

A béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt – tette hozzá Kincses Gyula a MOK elnöke.

A miniszterelnök az alapvető politikai döntést hozta meg, a MOK ezt követően fog egyeztetni az illetékes minisztériumokkal a részletekről – mondta.

Orbán Viktor kormányfõ Kincses Gyulával a Magyar Orvosi Kamara elnökével, valamint Álmos Péter Zoltán és Lénárd Rits slelnökök társaságában
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Lénárd Rita, a MOK alelnöke történelmi lépésnek nevezte a kormányfőnek a bérrendezésről hozott döntését, amelynek nyomán 70 év után kivezethető a magyar egészségügyet mérgező hálapénz rendszere. Ugyanis a hálapénz kivezetése a feltétele annak, hogy létrejöjjön egy tiszta, transzparens, a betegbiztonságot garantáló egészségügy – fogalmazott.

Elhangzott: az orvos által elfogadható ajándékok értékét egy virág, vagy egy bonbon, vagyis a beteg részéről valóban a hálát kifejező tárgy értékében határoznák meg, kizárva a pénz lehetőségét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a kormány a magyar élelmiszergyártókat

A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. „A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul”.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Hírek

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.