Kezdőlap Gazdaság KSH: a járműgyártás húzta az ipart augusztusban
No menu items!

KSH: a járműgyártás húzta az ipart augusztusban

Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 6,8 százalékkal, áprilishoz képest pedig 56 százalékkal nőtt.

A feldolgozóipar és az energiaipar termelése  egyaránt 1,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a csekély súlyú bányászaté 33 százalékkal visszaesett.

A járműgyártás termelése február óta először nőtt, 6,2 százalékkal, a számítástechnikai termékeké 1,8 százalékkal, az élelmiszeriparé 0,3 százalékkal meghaladta a tavaly augusztusit.

A villamosberendezések gyártása is felszökött, 8,7 százalékkal nőtt az előző havi 1,6 százalék után. A gyógyszeripar termelése az előző havi 6,0 százalék után augusztusban már csak 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az ipari export volumene 2,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Augusztusban a forint árfolyama 6,93 százalékkal gyengébb volt az euróval szemben, míg a dollárral szemben hajszállal, kevesebb, mint 0,1 százalékkal erősödött.

A járműexport 1,6 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól a júliusi 11,7 százalékos és az áprilisi 77,4  százalékos esés után. A számítástechnikai cikkek exportja  szerény 0,9 százalékkal, a villamosberendezéseké 15,1 százalékkal nőtt tavaly augusztushoz viszonyítva, az élelmiszerexport 1,1 százalékkal, a gyógyszerexport 1,6 százalékkal emelkedett.

Az ipar belföldi értékesítése 4,4 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 6,3 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A járműipar belföldi eladásai 22,8 százalékkal felszöktek, a számítástechnikai termékek és a villamos berendezések értékesítése 13,9 százalékkal, illetve 10,9 százalékkal csökkent, míg a gépgyártóké 29,7 százalékkal zuhant. Az élelmiszeripari termékek kereslete 1,9 százalékkal elmaradt a tavaly augusztusitól, a gyógyszereké 5,4 százalékkal nőtt.

A fogyasztási cikkek belföldi értékesítése 4,6 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 7,5 százalékkal csökkent, a beruházási javak eladása 4,7 százalékkal csökkent tavaly augusztushoz viszonyítva.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új megrendelésének volumene 15,6 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál. Az új belföldi rendelések 4,0 százalékkal, az új exportrendelések 17,7 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány augusztus végén 8,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az exportrendelések állománya augusztus végén 8,3 százalékkal, ezen belül a járműiparé 18,0 százalékkal nőtt. A belföldi rendelésállomány 11,3 százalékkal nőtt, a járműiparé 27,9 százalékkal emelkedett.

Az év első nyolc hónapjában az ipari termelés 11,0 százalékkal csökkent. A külpiaci eladások volumene 11,6 százalékkal, míg a belföldi  értékesítésé 7,4 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás