Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A médiatortába is beletenyerelt a járvány
No menu items!

A médiatortába is beletenyerelt a járvány

Az MRSZ Barométer kutatás szerint 55,6 milliárd forint tűnhet el a médiapiacról, míg a teljes kommunikációs iparág 148,8 milliárd forintos visszaeséssel számolhat az idén – derült ki a Magyar Reklámszövetség kutatássorozatából.

Az MRSZ Barométert az iparág meghatározó szereplőinek körében azzal a céllal indították, hogy felmérje a koronavírus okozta válság hatását a kommunikációs szakmára és annak bevételeire, valamint megismerje a piac jövőbeli kilátásait, az iparág szereplőinek javaslatait.

Az első adatfelvétel április-május fordulóján készült, az aktuális lekérdezés augusztusban és szeptember elején zajlott, a második koronavírus hullám berobbanása előtt, a harmadik etapját november végére tervezik. Az első adatfelvételben 386, a másodikban 359 cégvezető vett részt, elsősorban a szövetség tagvállalatai vagy a társszövetségek képviselői válaszoltak, de bekapcsolódtak egyéb iparági szereplők is.

A felmérés szerint a májusi prognózisban előre jelzetthez képest, kissé csökkent a válaszadók szerint becsült visszaesés mértéke, de iparági szinten még mindig nagyon jelentős piaci esés várható.

A 2019-es médiatorta 245,08 milliárdról idén 189,48 milliárdos méretűre apadhat.

A kutatásban résztvevő piaci szereplők prognózisa szerint 2020-ban – a médiatortát is magába foglaló – kommunikációs torta várható csökkenése pedig a 2019-es bázisévhez képest 467,96 milliárdról 2020-ban 319,16 milliárd méretűre csökkenhet.

Az iparág üzleti helyzetének romlási esélye továbbra is fennáll, de 23 százalékkal kevesebben, – az előző lekérdezés 76 százaléka helyett – a legutóbbi adatfelvétel alapján mindössze a kitöltők 53 százaléka számol ezzel a forgatókönyvvel. Stagnálásra 25 százalékkal többen gondolnak, javulásra az első etapban rögzített 4 százalékhoz képest 10 százalék lát esélyt. A legelkeserítőbbnek az ügynökségek látják a jövőt – ismertették.

A felmérésből kiderült az is, hogy a válaszadók 96,8 százaléka úgy gondolja, hogy jelen helyzetben továbbra is szüksége lenne célzott kormányzati intézkedésekre.

A munkavállalók fizetésének részleges átvállalását választók aránya csökkent a legnagyobb mértékben, 60 százalékról 44 százalékra. Ez arra enged következtetni, hogy ebben a lehetőségben már kevésbé bíznak a cégvezetők. A cégek átlagánál az ügynökségek részéről jóval magasabb arányú a kormányzati segítség igénye szinte minden pontban: a járulékterhek csökkentését 92 százaléka várja. Az állami költések szintjének emelését leginkább a médiatulajdonosok igényelnék.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések