Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a növekedést célzó forgatókönyv készül
No menu items!

Varga Mihály: a növekedést célzó forgatókönyv készül

A minisztérium azon dolgozik, hogy az ország visszanyerje növekedési lendületét, javaslat készül a pénzügyi visszarendeződésre – mondta éves meghallgatásán Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában.

Varga Mihály bejelentette: a tárca 2020-2023 közötti évekre vonatkozó pénzügyi forgatókönyvön dolgozik. Ebben bemutatják, hogy a kormány hogyan tervez visszatérni a korábbi éveket jellemző fiskális pályára. A javaslat a gazdasági növekedést célozza, abban az adósságcsökkentés és a hiány kordában tartása kiemelt figyelmet kap.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Kovács Attila

A világjárvány okozta válsághelyzetben 2021 második negyedévére teszik a fordulópontot, addigra eldől a vakcina kérdése, és azt követően a gazdaság gyorsabban tud visszarendeződni – jelezte a miniszter. Hozzátette, hogy az eddig bekövetkezett visszaesést jól tudták kezelni.

Varga Mihály megismételte: a járvány okozta visszaesés sokkal kedvezőbb helyzetben érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as pénzügyi válság. Fontos különbségnek nevezte, hogy míg 2008-ban külső segítséghez, az IMF-hez kellett fordulni hitelekért, addig idén a költségvetési tételek átrendezésével tudott reagálni a kormány a járvány miatt kialakult helyzetre. A GDP 20 százalékát elérő átcsoportosítást hajtottak végre – mondta.

A miniszter szerint az már jól látható, hogy lassú visszarendeződést idéz elő a vírus. Idén 6,4 százalékos GDP-visszaesés lehet a tárca számításai szerint.

A megtett intézkedések közé sorolta a hitelmoratórium elindítását, a munkahelyek megőrzését célzó intézkedéseket, a kurzarbeit-programot, valamint a bevezetett adócsökkentéseket is fontosnak nevezte. Néhány kiemelt ágazatban ezeken túl speciális adókedvezményeket is nyújtottak – tette hozzá.

A háztartások és vállalatok fizetőképességének megtartása mellett állami garanciaprogram indult, állami tőkealapok átcsoportosítását hajtották végre, egyéb hitelprogramok, vagy direkt támogatások is indultak. Közel 160 milliárd forintot nyújtottak cégeknek a versenyképességet javító beruházásokra – sorolta.

Az elért eredményeket a hitelminősítők is visszaigazolják – húzta alá Varga Mihály, jelezve: március eleje óta 200 döntést hoztak a nemzetközi minősítők az országokról, mindössze 8 volt pozitív, az egyetlen európai országként pedig Magyarország minősítését javították.

A miniszter közölte: a járvány elleni védekezési alapból finanszírozták a védekezést, az alapot 426 milliárd forinttal hoztak létre, és abból 747 milliárd forint kifizetést hajtottak végre az elmúlt hónapokban.

A gazdaságvédelmi alapba eredetileg 942 milliárd forintot csoportosítottak át, az eddig felhasznált összeg 2059 milliárd forintnál tart.

Az államháztartási hiány az idén lényegesen magasabb lesz, a PM számításai szerint a GDP 8-9 százaléka között lehet – mondta.

Bősz Anett (Magyar Liberális Párt) felvetésére, hogy van e egyeztetés a PM és az MNB között a válságkezelésről, igennel felelt. Ahogy arra is, hogy számoltak a járvány második hullámával. Megjegyezte: vélelmezhető, ha oltóanyag nem lesz, újabb hullám is lehet. Az unió járvány elleni védekezését firtató felvetésre közölte: a munkahelymegtartó programhoz hitelt nyújt az EU, mintegy 504 millió eurónyi hitellel a munkahelymegtartó programot finanszírozzák. Erről októberre született döntés uniós szinten.

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos képviselő áfacsökkentésről szóló felvetésére elmondta: az adócsökkentést támogatja a kormány, az áfarésben uniós szinten kiemelkedő eredményt ért el az ország. Célzottan van lehetőség az áfacsökkentésre, a kormány továbbra is fenntartja azt az alapelvet, hogy a jövedelmet terhelő adók mértékét csökkenti.

Varju László (DK), a bizottság elnöke szerint a 2020-as költségvetés összeomlott, módosítása nem volt, pedig szükséges lenne. Varga Mihály közölte: kiszámítható forgatókönyv alapján haladnak. A tavasz végén beadott költségvetési törvényjavaslatban pedig tételesen szerepeltek a gazdaságvédelmi programok tervezett kiadásai. Arra, hogy a jegybanktörvény módosítását tervezik-e az MNB nyereségének befizetéséről, közölte: erről a jegybank igazgatósága dönt, azt érdeklődéssel várják.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Hírek

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.