Hirdetés
Kezdőlap Budapest Miniszterelnökség: 60 milliárdot kap a főváros, így sem jut 10 milliárd a...
No menu items!

Miniszterelnökség: 60 milliárdot kap a főváros, így sem jut 10 milliárd a trolibuszokra?

A kormány továbbra is javasolja, hogy a budapesti városvezetés éljen a kormányzati segítséggel, és közösen tegyék lehetővé, hogy a 60 milliárd forintos megtakarításból 10 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat 50 vadonatúj, környezetbarát trolibusz beszerzésére fordítson – szögezte le a Miniszterelnökség.

Emlékeztettek: a kormány a fővárosi önkormányzat helyett kész magára vállalni a főpolgármester által javasolt és általa a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa elé beterjesztett budapesti városfejlesztések megvalósítását.

A kormány e javaslata 60 milliárd forinttal tehermentesíti a budapesti költségvetést, 60 milliárd forint megtakarítását és más célra felhasználását teszi lehetővé a fővárosi önkormányzatnak – közölték.

A Miniszterelnökség úgy fogalmazott: “meglepetéssel értesültünk arról a vélekedésről, hogy a kormány nem biztosítaná a városvezetés által trolivásárlásra kért 3 milliárd forintot, és hogy a kormány nem támogatná a fővárosi járműcserét”.

A főpolgármester 3 milliárd forint támogatást kér, ezzel szemben a kormány 60 milliárd forintos támogatást ajánl a fővárosnak.

A kormányzati segítség és tehermentesítés okán felszabaduló 60 milliárd forintot a főváros teljesen szabadon használhatja fel, saját döntései szerint.

“A kormányzati javaslat továbbra is egyértelmű: 60 milliárdos segítség, 60 milliárdos tehermentesítés és spórolás, és a felek minél előbb üljenek asztalhoz, hogy megállapodjanak a részletekben”.

Hangsúlyozta a miniszterelnökség, hogy a kormány továbbra is támogatja a környezetbarát fővárosi járműcserét.

Az elmúlt években a főváros a kormányzat által biztosított támogatásból 73 új villamost és 57 új trolibuszt tudott beszerezni – emlékeztettek, azt is közölve, hogy a villamosok közül “hét szerelvény hónapok óta a garázsban vesztegel“, mert a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új vezetése azokat “képtelen forgalomba állítani“.

A Miniszterelnökség – a budapestiek érdekében – arra kérte a főpolgármestert: intézkedjen, hogy “senki ne szabotálja tovább az új villamosok forgalomba állítását”.

Hozzátették: a kormány továbbra is javasolja, hogy a budapesti városvezetés éljen a kormányzati segítséggel, és közösen tegyék lehetővé, hogy a 60 milliárd forintos megtakarításból 10 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat 50 vadonatúj környezetbarát trolibusz beszerzésére fordítson.

Az új trolikból 50 érkezne

Megfogalmazásuk szerint “annál is inkább támogatjuk ezt a környezetbarát beszerzést, mert azt a rendkívül kedvező 2014-es szerződést, amelynek alapján ezt az 50 járművet a mai világpiaci árnál sokkal olcsóbban vásárolhatja meg a Fővárosi Önkormányzat, még a Tarlós-Vitézy páros kötötte meg hat évvel ezelőtt”.

A minisztérium ezért köszönetét is kifejezte Tarlós István volt főpolgármesternek és Vitézy Dávidnak, a BKK volt vezérigazgatójának korábbi városvezetői munkájukért.

A közlemény beszámolt arról is, hogy a kormány idén százszázalékos kormányzati finanszírozásban 64 alacsonypadlós, környezetbarát, akadálymentes, légkondicionált autóbuszt állít forgalomba a budapesti tömegközlekedésben.

Harminc busz már szállítja is az utasokat a kékbuszos Volán-flotta részeként, és a kormány fedezi 34 BKV busz idei beszerzését is. Hetekkel ezelőtt pedig megjelent az a nyílt európai uniós közbeszerzés, amelynek eredményeként az elmúlt 40 év legnagyobb értékű fővárosi járműbeszerzése keretében a kormány lecseréli a H5-6-7-es HÉV-vonalak teljes járműparkját.

Így – összegeztek – a ma 44 év átlagéletkorú, elavult járművek helyébe új, akadálymentes, korszerű, egyterű, légkondicionált HÉV-szerelvények érkeznek két év alatt.

Ugyancsak folyamatos az elővárosi vasútközlekedés járműcseréje is – hívták fel a figyelmet, majd közölték: az elmúlt években összesen 63 FLIRT motorvonat érkezett és 40 emeletes KISS motorvonat érkezik a budapesti elővárosi vasúti közlekedésbe.

A Miniszterelnökség rögzítette azt is, hogy a kormány valóban nem tudja támogatni a főpolgármester adóemelésre, megszorításokra, a város újabb eladósodását eredményező hitelfelvételre vonatkozó kezdeményezését.

Mint erről megjegyezték, az elmúlt 30 évben bebizonyosodott: az adóemelés, az eladósodás és a megszorítások nem alkalmasak a gazdasági bajok orvoslására. “Ezek nem segítenek a munkavállalókon, a családokon, a vállalkozásokon, hanem csak növelik a bajt“.

A miniszterelnökség kiemelte: a budapestieknek az az érdekük, hogy a főváros fejlesztéséért a városvezetés és a kormány akkor is tudjon közösen tenni, ha vannak politikai vitáik.

Úgy folytatták: a fővárosiaknak az az érdekük, hogy Budapest adóemelés, eladósodás és megszorítások nélkül fejlődjön és, hogy városvezetés és a kormány képviselői ne panaszkodjanak, ne kifogásokat keressenek és ne egymásra mutogassanak, hanem közösen találjanak megoldásokat.

“A kormány ebben tud a budapesti városvezetés partnere lenni. Budapest nem csatatér, hanem munkahely, és jóakarattal igenis tudunk megoldásokat találni a fővárosi kihívásokra” – közölte a Miniszterelnökség.

“Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és Vitézy Dávid, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezetője bárhol és bármikor áll a városvezetés rendelkezésére, hogy tárgyalások és párbeszéd alapján megoldások szülessenek a budapestiek érdekében” – zárul a miniszterelnökség nyilatkozata.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...