Kezdőlap Cégvilág Az EU 700 millióval támogatja a környezetbarát közlekedést

Az EU 700 millióval támogatja a környezetbarát közlekedést

Az Európai Unió 700 millió euróval (mintegy 224 milliárd forint) tiszta és alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedést elősegítő kezdeményezéseket támogat – közölte az Európai Bizottság.

Violeta Bulc közlekedési ügyekért felelős uniós biztos közleménye szerint az unió 49 európai innovatív kezdeményezést támogat Európa-szerte. A kiválasztott projektek segítik az alternatív üzemanyagok fejlesztését és gyártását, az elektromos és hibrid üzemelésű autók nagyobb mértékű elterjedését, az európai légiforgalmi irányítás korszerűsítését, valamint a vízi és a vasúti közlekedés fejlesztését.

“A támogatás a nemzetközi közúti elérhetőség (TEN-T) javítására létrehozott program részét képezi, amely pozitív hatást gyakorol az iparra, segíti a turizmust, valamint serkenti az innovációt annak érdekében, hogy az Európai Unió világelső legyen a digitalizálás, az innováció és a szén-dioxid-mentes közlekedés terén” – fogalmazott.

A pán-európai közlekedési folyósok

Az uniós biztos tájékoztatása szerint az uniós finanszírozásból mintegy 250 millió euró jut a lengyelországi Swinoujscie és a svédországi Ysta kikötőjének korszerűsítésére, valamint arra, hogy környezetbaráttá váljon a két hajóállomás közötti tengeri közlekedési kapcsolat.

Hidrogén alapú üzemeltetésre állhat át Dánia, az Egyesült Királyság és Lettország több városának tömegközlekedése. Cseppfolyósított bio-földgáz állomások hálózatának kiépítése kezdődhet meg a Dél-Spanyolország és a Kelet-Lengyelország közötti utakon Franciaországon, Belgiumon, Hollandián és Németországon keresztül.

Az amszterdami Schiphol repülőtér forgalmát kiszolgáló tömegközlekedési eszközöket kivétel nélkül zéró kibocsátású járművekre cserélhetik, valamint számos horvátországi, olaszországi, szlovéniai és szlovákiai város helyi és regionális autóbuszainak korszerűsítésére is sor kerülhet.

A támogatás nagyobbik, mintegy 450 millió eurót kitevő részéből alternatív üzemanyagok fejlesztése és gyártása, valamint 23 európai ország és Szerbia légiforgalmi szolgáltatásának korszerűsítése valósulhat meg – közölte az uniós biztos. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.