Kezdőlap Hírek KSH adatok, nőtt a hiány. A kormányzati szektor gazdálkodásáról
No menu items!

KSH adatok, nőtt a hiány. A kormányzati szektor gazdálkodásáról

A kormányzati szektor előzetes adatok szerint 13,7 milliárd forint hiánnyal zárta az első félévet, ami a GDP arányában 0,1 százaléknak felel meg. A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedése miatt az egyenleg 223 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,2 százalékponttal romlott a múlt év azonos időszakához képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A második negyedévben 22,6 milliárd forint, a GDP arányában 0,2 százalékos többlettel zárt az államháztartás, ez 102,4 milliárd forinttal, 1,1 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz képest.

A rendszeresen szeptemberben esedékes felülvizsgálat eredményeként a korábban jelentett első negyedévi előzetes deficitet 115,5 milliárd forintról 36,3 milliárdra csökkentette a KSH.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Ecostat ESA2010 módszertana szerint összeállított eredményszemléletű adatok szerint a bevételek 775,5 milliárd forinttal, 9,5 százalékkal 8964,5 milliárd forintra a kiadások 998,5 milliárd forinttal, 12,5 százalékkal 8978,2 milliárd forintra nőttek a tavalyi első félévhez képest.

A társadalombiztosítási hozzájárulások 137,4 milliárd forinttal, 5,8 százalékkal emelkedtek, a jövedelemadó-bevételek 8,0 százalékkal, 104,0 milliárd forinttal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A legnagyobb mértékben, 327,4 milliárd forinttal, 10,0 százalékkal a termelési adók nőttek, amelyen belül 223,5 milliárd forint, 13,2 százalékos volt az áfabevétel növekedése. A főként uniós támogatásokat tartalmazó egyéb bevételek 209,3 milliárd forinttal, 17,2 százalékkal emelkedtek a tavalyi első fél évhez mérve.

A főként működési és felhalmozási kiutalásokat tartalmazó egyéb kiadások 541,8 milliárd forintos, 44,7 százalékos, a beruházási kiadások pedig 156,3 milliárd forintos, 23,7 százalékos növekedéssel járultak hozzá a kiadások emelkedéséhez. A kifizetett munkavállalói jövedelem 7,1 százalékos emelkedése 142,9 milliárd forintot tett hozzá a költéshez, a pénzbeni társadalmi juttatások 136,3 milliárd forinttal 6,0 százalékkal emelkedtek a tavalyi első félévhez hasonlítva. Ezzel szemben a kormányzati szektor kamatkiadásai 26,8 milliárd forinttal, 5,0 százalékkal mérséklődtek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...