Hirdetés
Kezdőlap Hírek Pilótajáték. Életfogytiglani börtön egy kínai bankárnak
No menu items!

Pilótajáték. Életfogytiglani börtön egy kínai bankárnak

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy bankárt Kínában, amiért hamis vagyonkezelési alapok értékesítésével mintegy 400 millió dollárnak megfelelő összeget csalt ki ügyfeleitől – számolt be a South China Morning Post című hongkongi lap.

Egy múlt héten közzétett bírósági határozat szerint Csang Jing a China Minsheng Bank egyik pekingi fiókjának vezetőjeként 2013 és 2017 között pilótajátékot űzött, amelynek keretében 2,7 milliárd jüant (412 millió dollár) csalt ki az ügyfeleiből. A múlt év végén kimondott bírósági ítéletet novemberben a felsőfokú bíróság is fenntartotta, pontot téve ezzel Kína eddigi legnagyobb port kavaró banki csalásos ügyére.

Csang, akit 2011-ben, 31 éves korában neveztek ki a bankfiók élére, 2017 áprilisában bukott le azzal, hogy magas hozamot ígérve hamis vagyonkezelési megállapodásokat íratott alá ügyfeleivel, az így befolyó összegeket pedig rokonai és barátai számláira utalta át. A nő a pénzt luxusingatlanokra, ékszerekre és drágakövekre költötte.

A bírósági ügyiratok szerint Csang kezdetben a saját pénzét használta arra, hogy kiemelkedő hozamokkal kecsegtesse a klienseket, ám 2013 után ezt nem tudta tovább fenntartani, ezért fogott a pilótajátékba. A nő végül amiatt bukott le, mert egy ügyfél egy másik bankfiókban érdeklődött a Csang által árult, hamis banktermék iránt.

A pekingi bankfelügyelet 27,5 millió jüanos büntetéssel sújtotta a China Minsheng Bankot, és Csanggal együtt összesen 13, a vele egy bankfiókban dolgozó alkalmazottját tiltotta el a bankszektortól.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...