Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat szerdán a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, miután kedden az előző napi zuhanás egy részét vissza tudta dolgozni a BUX index.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a vezető részvények közül az elemző szerint az OTP árfolyamában 12 500 forintnál húzódik erős támasz, majd 13 ezer forintnál egy gyengébb, miközben ellenállási szint továbbra is 13 500 forint környékére tehető.

A Mol jegyzésében 2000 és 2100 forintnál húzódnak fontos szintek, amennyiben utóbbit sikerül szignifikánsan áttörni, ismét a 2200 forintos szint felé veheti az irányt az árfolyama – mutatott rá Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 566,35 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 41 049,52 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt.

A Mol 40 forinttal, 1,94 százalékkal 2100 forintra erősödött, 935,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,16 százalékkal 13 130 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,81 százalékkal 372 forintra emelkedett, forgalma 96,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,17 százalékkal 7355 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.
Hirdetés

Hírek

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.

Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Vadászgépek és zavaróberendezések biztosíthatják a budapesti találkozót. Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.