Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Pesszimista hazai nagyvállalatok - mélyponton a K&H indexe
No menu items!

Pesszimista hazai nagyvállalatok – mélyponton a K&H indexe

Az eddigi legnagyobb pesszimizmussal tekintettek az új esztendőre a hazai nagyvállalatok a járvány második hulláma alatt, novemberben készült K&H nagyvállalati növekedési indexe szerint, ami 8 pontos zuhanással -10 ponton állt. Mind a saját kilátásaik, mind a gazdaság helyzetének alakulását kedvezőtlenül ítélték meg a vállalatok. A cégek többsége egyéves időtávon számít negatív gazdasági hatásokra.

A hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési lehetőségeit vizsgáló K&H nagyvállalati növekedési index ugyanis az előző negyedévhez képest -2 pontról -10 pontra zuhant novemberre. Ezzel a felmérés 2014-es indulása óta az index az eddigi legalacsonyabb értékét vette fel. Jelenleg a cégek saját kilátásaikra, valamint a gazdaság helyzetének alakulására vonatkozó várakozásai is jelentősen romlottak.

Patrick Van Overloop

“A cégvezetők a harmadik negyedévhez képest saját helyzetüket lényegesen kedvezőtlenebbül látják, hiszen a vállalati részindex 8 pontos eséssel -3 ponton áll. Emellett a járvány tovább rontotta a gazdasági helyzet változásának megítélését is, a makrogazdasági részindex elérte eddigi minimumát és -19 pontól -28 pontra zuhant” – foglalta össze az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Alábbhagyott az ipari cégek bizakodása

Az iparágakat tekintve továbbra is a szolgáltató szektor várakozásai a legkedvezőtlenebbek, ami -15 ponton áll, de az ipar előző negyedévben tapasztalható, enyhének mondható optimizmusa is elpárolgott, így most már a kereskedelmi cégekkel együtt közel ugyanolyan negatív kilátásokkal számolnak (-9 pont és -10 pont).

A cégméretet vizsgálva elmondható, hogy mindhárom kategóriában romlottak a 2021-re vonatkozó kilátások. A legjelentősebb változás a legkisebb, tehát a 2-4 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező vállalatok esetében figyelhető meg, akiknek várakozásai -2 pontról -12 pontra csökkentek. Őket követik a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti nagyvállalatok, akik 9 pontos eséssel -9 ponton állnak. A legkevésbé pesszimistának pedig -6 ponttal a 4-10 milliárd forint éves árbevétel közötti cégek mondhatók

2021 után jöhet a javulás

A járvány egyre jobban rányomja a bélyegét a 2021-es év gazdasági helyzet megítélésére. Az előző negyedévhez képest jelentősen, 60 százalékról 77 százalékra nőtt azok aránya, akik a következő egy évben romló gazdasági környezettel számolnak. Ez a negatív várakozás azonban csak a jövő évre vonatkozik, középtávon kifejezetten optimisták a cégek.  Amíg az előző negyedévben közel harmaduk (32 százalék) számolt javuló kilátásokkal 3 éves időtávon, addig jelenleg több mint a felük (53 százalék) vélekedik így.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...