Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Eurózóna. Túl optimisták voltak az elemzők?
No menu items!

Eurózóna. Túl optimisták voltak az elemzők?

Londoni makrogazdasági elemzők szerint túlságosan derűlátók lehettek az euróövezeti gazdaság idei fellendülésre adott eddigi előrejelzések, mivel a korábbi változatoknál sokkal fertőzőképesebb koronavírus-variánsok terjedése miatt elhúzódhat a korlátozások feloldása.

A Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport londoni kutatási részlege (BofA Global Research) felülvizsgált prognózisában közölte: egy teljes százalékponttal, az eddigi 3,9 százalékról 2,9 százalékra csökkentette a valutaunió hazai össztermékének (GDP) idei átlagos növekedésre szóló becslését.

A ház számításai szerint az euróövezeti GDP-érték a tavalyi negyedik negyedévben 1,4 százalékkal csökkenhetett negyedéves összevetésben. A cég londoni elemzői azzal számolnak, hogy az idei első negyedévben is még 0,9 százalékos GDP-visszaesés várható a valutaunióban.

A BofA Global Research becslése szerint a tavalyi év egészében 7 százalékkal zuhanhatott az euróövezet együttes hazai összterméke.

A valutauniós átlagon belül a ház Spanyolországban valószínűsíti a legmélyebb tavalyi recessziót: keddi előrejelzése szerint a spanyol gazdaság teljesítménye 2020-ban 11,2 százalékkal esett.

A cég londoni elemzői közölték: a 2021-re szóló, 2,9 százalékos, egész évi euróövezeti GDP-növekedéssel számoló új prognózisukra is határozottan lefelé mutató kockázatok hatnak.

A Bank of America kutatási részlegének előrejelzési forgatókönyve azt valószínűsíti, hogy az euróövezeti oltási program jelentősen felgyorsul, és az első negyedév végéig a valutauniós országok lakosságának 10 százaléka megkapja a koronavírus elleni vakcinát.

Ha azonban az oltási program ennél lassabban bontakozik ki, és/vagy ha újabb, még gyorsabban terjedő koronavírus-variánsok jelennének meg Európában, az euróövezeti gazdaság idei növekedés üteme közelebb lenne az 1-2 százalékos sávhoz – áll a BofA Global Research előrejelzésében.

Az euróövezeti gazdaság idei kilátását más nagy londoni házak is borúlátó módon ítélik meg.

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő 2021-re szóló tanulmányában közölte, hogy negatív kilátást tart érvényben az euróövezet hitelképességére.

A Moody’s szerint ez tükrözi azt a jelentős gazdasági és költségvetési bizonytalanságot, amely a valutauniós gazdaságot a koronavírus-sokk miatt terheli.

A Moody’s előzetes számításai szerint az euróövezeti GDP-érték 2020-ban 7,7 százalékkal zuhanhatott.

A cég 2021-re ugyanakkor a Bank of America előrejelzésénél erőteljesebb, 4,6 százalékos növekedést vár az euróövezetben, mindenekelőtt éppen a tavalyi mély recesszióból eredő bázishatások, valamint a folytatódó expanzív államháztartási és monetáris politika miatt.

A Moody’s közölte azt is, hogy az idei évre szóló növekedési prognózisa figyelembe veszi az euróövezet háztartási és üzleti szektorának jó hitelpiaci hozzáférését is.

A hitelminősítő várakozása szerint ugyanakkor az euróövezetben csak Litvánia gazdasága éri el az idei év végére a járvány előtti teljesítményét a reálértéken számolt hazai össztermék mércéjén mérve, a nagy euróövezeti gazdaságok – Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország – esetében a Moody’s szerint ez legalább 2022-ig eltart.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...