Kezdőlap Világgazdaság Bank of England: marad a fontkamat 0,1 százalék
No menu items!

Bank of England: marad a fontkamat 0,1 százalék

A várakozásoknak megfelelően nem módosította mennyiségi enyhítési programjának célösszegét és a rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatot a Bank of England monetáris tanácsa. Mindkét ügyben egyhangú szavazással döntött a testület.

A brit jegybank monetáris tanácsa az idei első kamatdöntő ülésről szóló beszámolójában az első negyedévre visszaesést jósol a brit gazdaságban, de azt is valószínűsíti, hogy a brit hazai össztermék (GDP) a koronavírus elleni oltási program kiszélesedése nyomán gyors bővülésnek indul és egy éven belül visszatér a koronavírus-járvány előtti szintre.

A brit jegybank tavaly márciusban, a koronavírus-válság kezdetén két, soron kívüli ülésen csökkentette 0,75 százalékról a jelenlegi 0,10 százalékra az irányadó kamatot, és a korábban kihelyezett 445 milliárd fontról azóta három lépésben 895 milliárd fontra (361 ezer milliárd forintra) növelte a mennyiségi enyhítés keretét.

Ebből a jegybank brit állampapírt, illetve a pénzügyi szektoron kívüli cégektől befektetési besorolású fontkötvényeket vásárolhat.

A Bank of England legutóbb novemberben emelte a likviditáspótlási program célösszegét: akkor 150 milliárd fontot – az elemzői várakozásoknál sokkal többet – tett hozzá az állampapír-vásárlásokra fordítható részhez.

Az ülésről szóló részletes beszámolóban a monetáris testület közölte: számításai szerint a brit hazai össztermék valamelyest emelkedhetett a tavalyi utolsó negyedévben, és a GDP-érték

2020 végén hozzávetőleg 8 százalékkal járhatott a 2019 negyedik negyedévében mért szint alatt.

Ez jelentősen javított előrejelzés, a Bank of England ugyanis tavalyi utolsó pénzügypolitikai jelentésében még azt valószínűsítette, hogy 2020 negyedik negyedévében a brit GDP-érték 11 százalékkal marad el az egy évvel korábbi azonos negyedév szintjétől.

A brit jegybank monetáris tanácsa közölte: várakozása szerint a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó jelenlegi korlátozások nagyobb mértékben érintik a gazdasági aktivitást, mint a tavalyi negyedik negyedévben életbe léptetett korlátozó intézkedések, hatásuk azonban mégsem lesz olyan súlyos, mint a tavalyi második negyedévben elrendelt országos zárlaté.

Tavaly február és április – vagyis a 2020 márciusának végén elrendelt korlátozások előtti utolsó, illetve a zárlat érvénybe léptetése utáni első teljes hónap – között soha nem mért ütemben, 25,8 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék, és tavaly áprilisban is példátlan mértékben, 18,8 százalékkal esett a GDP-érték az előző hónaphoz képest.

A februári kamatdöntő ülésről kiadott előrejelzésében a Bank of England monetáris tanácsa azt valószínűsíti, hogy a brit hazai össztermék

az idei első negyedében 4 százalék körüli mértékben csökken negyedéves összevetésben.

A brit jegybank ugyanakkor azzal is számol, hogy a nagy-britanniai oltási program a korlátozások enyhítéséhez vezet, és ennek nyomán a hazai össztermék még az idén gyors fellendülésnek indul.

A Bank of England várakozása szerint a brit GDP-érték 2022 első negyedévében újból eléri a 2019 utolsó negyedében mért szintet.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.