Kezdőlap Hírek Amit a hamisítványokról gondolunk - közvéleménykutatás
No menu items!

Amit a hamisítványokról gondolunk – közvéleménykutatás

Tavaly óta jelentősen, 8 százalékponttal, 51 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás veszélyes, ami azért is fontos, mert Magyarországon évente 11 ezer állás kiesése vezethető vissza a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó iparágakat sújtó hamisítás miatt – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából.

A kutatás szerint csak a válaszadók egyötöde gondolja úgy, hogy a hamisítás valójában nem rejt igazi veszélyt. Egy év alatt 5 százalékponttal, 56 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg.

A válaszadók 14 százaléka vásárolt az elmúlt egy évben valamilyen hamis terméket, ebben nem történt változás az előző évihez képest. Ez érvényes a hamisítással kapcsolatos attitűdökre is: a megkérdezettek 83 százaléka nem vásárolna hamis terméket, ami nagyjából megegyezik az elmúlt négy évben kapott eredményekkel.

A kutatás szerint a magyarok szigorúan ítélik meg a hamis termékek árusítását, mivel közel kétharmaduk bűncselekménynek tartja a hamisítványok eladását, 29 százalékuk pedig a fogyasztót is felelősségre vonná.

A válaszadók 65 százaléka a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat, 71 százalékuk pedig fontosnak tartaná a mostaninál gyakoribb és hatékonyabb ellenőrzést.

Továbbra is a bizonytalan forrásból származó gyógyszerek elutasítottsága a legerősebb, a válaszadók 95 százaléka nem vásárolna ilyet. A kutatásból az is kiderült, hogy ruházati cikkek elutasítottsága 2017-es adatokhoz viszonyítva változatlan, 66 százalékos.

Az illatszereknél és kozmetikumnál ugyan 3 százalékpontos csökkenés történt tavaly óta, így 82 százalék az arány, de ez nem jelentős változás az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve. A megkérdezettek közel egyötöde vásárolna, illetve fogadna el illegálisan másolt, letöltött számítógépes programokat, ami nagyjából összhangban van az elmúlt öt évben mért 15-20 százalékos aránnyal – közölték.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...