Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: kétszámjegyű bővüléssel térhet vissza a növekedés

Varga Mihály: kétszámjegyű bővüléssel térhet vissza a növekedés

Varga: a fényt már látjuk. Fotó: MTI/Mónus Márton

A beruházások és fejlesztések ösztönzése áll a kormány Gazdaság-újraindítási akciótervének középpontjában – jelentette ki a pénzügyminiszter a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetőinek értekezletén.

Varga Mihály kiemelte: Magyarország továbbra is Európa egyik legvonzóbb befektetési célpontja marad a csökkenő adók, a támogató üzleti környezet, a jól képzett munkaerő és a magas fokú biztonság eredményeként.

A koronavírus-járvány átmenetileg megakasztotta Magyarország dinamikus felzárkózását, de a gazdaságvédelmi intézkedéseknek és az ország ellenálló-képességének köszönhetően az utolsó negyedévben már növekedni tudott a magyar gazdaság – tájékoztatott a tárcavezető.

Mint fogalmazott: a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) szerint az Európai Unió 27 tagállama közül az ötödik legjobb eredményt érte el az ország. Köszönhető ez az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikájának, illetve annak, hogy a költségvetés jelentős forrásokkal támogatja a gazdasági élet szereplőit – tette hozzá a miniszter.

Varga Mihály megjegyezte: a járvány ellenére 2020 eleje óta 2500 milliárd forintnyi beruházást jelentettek be Magyarországon. A hazai gazdaság jó állapotát jelzi szerinte az is, hogy a hitelminősítők a válság ellenére is befektetésre ajánlják Magyarországot. Mint a tárcavezető fogalmazott: minden egyes fejlesztés, befektetés fontos lépés abba az irányba, hogy Magyarország eredményesen lépjen túl a válságon. A pozitív üzleti környezetet jellemezve Varga Mihály elmondta, hogy uniós összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke, és az adócsökkentés a gazdasági visszaesés időszakában is folytatódott.

A fényt már látjuk, de nem tudjuk pontosan, hogy milyen hosszú az alagút” – jellemezte a koronavírus-járvány okozta helyzetből való kilábalást Varga Mihály. Mint fogalmazott:

az újraindításhoz megfelelő szintű átoltottságot kell elérni, ezért a vakcina- és védőeszköz-beszerzésnek a jövőben sem lesz költségvetési akadálya.

Mint mondta: a nagyarányú átoltottság nyomán a második negyedévben kétszámjegyű bővüléssel térhet vissza a növekedés, amely az eddigi legmagasabb ütemű bővülés lehet a magyar gazdaságban. Varga Mihály arra is kitért, hogy a kormány a gazdaság újraindításában, a befektetések Magyarországra vonzásában kiemelten számít a külképviseletek munkájára.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.