A gigantikus olasz államadósság refinanszírozása egyre költségesebb. Az olasz kormány nem akar megszorítást. A pénzpiacok nyugtalanok. Brüsszel politikai nyomást gyakorol. A német politika egyelőre hallgat. Az olaszok hajthatatlanok. A forint is megremegne az olasz válságtól.
A régi és az új számok
Az olasz kormánypártok teljesíteni akarják választási ígéreteiket. Konkrétan a korábbi, nagyvonalú nyugdíjszabályok visszaállításáról, egy kvázi alapjövedelem bevezetéséről és adócsökkentésekről van szó. Költséges mutatvány. Így az olasz kormány bejelentette, hogy 2019-ben a tervezett 0,8% helyett 2,4% lesz a költségvetés GDP-hez mért hiánya.
Önmagában nem ijesztően magasak a számok. A körülmények azonban jelentősen árnyalják a képet. Itália súlyosan el van adósodva; az államadósság a GDP 132 százaléka – Görögország után a második legmagasabb arány az eurózónában. Ennek tetejébe az új, magasabb hiány sérti az EU maastrichti konvergencia kritériumait. Ezek ugyan 3%-os költségvetési hiányt engedélyeznek, viszont, ha az államadósság meghaladja a GDP 60%-t, a deficitnek csökkenő pályán kell lennie.
Az előző, Paolo Gentiloni vezette kabinet a tavalyi 1,9, és az idei 1,6 után jövőre 0,8%-os hiányt tervezett. A nyáron megalakult új kormány pénzügyminisztere, Giovanni Trita többször kijelentette, hogy ehhez az 5 csillag Mozgalom és az Északi-Liga koalíciója is tartani fogja magát. Amikor kiderült, hogy a kormánypártok vezetőivel szemben nem tudja érvényesíteni elhatározását, 1,6%-os hiányt ígért. Újabban a 2,4%-os hiánycél mellett érvel.
A plusz kiadások gazdasági élénküléshez, így magasabb adóbevételhez fognak vezetni, amiből csökkenthető lesz az államadósság is – véli Trita.
Az elemzők kételkednek, hogy a választási ígéretek teljesítésének bármilyen, a gazdaságot stimuláló hatásuk lesz, a pénzügyminiszter által remélt mértéket pedig egyenesen illuzórikusnak tartják.
Valószínűsítik, hogy a hiány növekedése elijeszti a már amúgy is elbizonytalanodott pénzpiaci szereplőket. Drágábbá válik az államadósság refinanszírozása, és így tovább nő a deficit. A borúlátó jóslatokat igazolni látszik, hogy az olasz állampapírpiacon emelkednek a kamatok. Az irányadónak tekintett hozamkülönbözet a német és az olasz állampapírok között tetemes, a 10 éves lejáratú olasz papírok hozama is 5 éves csúcsra ért (3,1 ill. 3,6%). Az itáliai kötvényekből jelentős portfólióval rendelkező két bank, az Intesa Sanpaolo és az Unicredit árfolyama rövid idő alatt 5%-ot esett.
A piacok idegesek
Nem a néhány milliárd eurós plusz adósság felelős a turbulenciáért. A pénzpiacok ahhoz is hozzá vannak szokva, hogy az eurózóna országai rendszeresen megszegik a maastrichti kritériumokat. Aggodalomra a hiánycélokat fél év alatti háromszoros módosítás, a pénzügyminiszter szavahihetetlenné válása és a kormánypárti politikusok retorikája ad okot.
Amikor korábban a németek és a franciák, majd a déli, a kelet-közép-európai tagállamok sem tudták teljesíteni az előírásokat, készek voltak tárgyalni Brüsszellel, ami végül kompromisszumot eredményezett. Az olasz kormány nem hajlandó erre. Matteo Silvani, az Északi-Liga elnöke és belügyminiszter kijelentette, „neki teljesen mindegy” mit mondanak Brüsszelben. A miniszterelnök-helyettes, Luigi Di Maio, az 5 csillag Mozgalom vezetője és kormányfő-helyettes többször hangsúlyozta, hogy csak a választóknak, nem pedig „a brüsszeli bürokratáknak” tartozik elszámolással. Ugyanakkor az olasz bankokat vizsgálja az Európai Unió, amit a bankfelügyelet az államkötvények hozamának megemelkedésével magyaráz. (A vizsgálatról szóló beszámolónk itt olvasható.)
Vissza a lírához?!
Sokan attól tartanak, hogy a két politikus semmitől sem riad vissza, végső esetben kivezetné Itáliát az eurózónából, annak ellenére, hogy ezzel az ország pénzügyi-gazdasági összeomlását kockáztatná. Ismert, hogy mindkét pártban számos támogatója van az eurózóna elhagyásának. Igaz, kisebbségben vannak. Az olaszok többsége euró-párti. Attól tartanak, a lírára visszatérés elértéktelenítené a megtakarításaikat. Viszont Silvani és Di Maio nyilatkozatai, valamint az, hogy az egyébként Európa-barát pénzügyminiszter, Trita csak úszik az árral, az eurószkeptikusok erősödését mutatja.
Brüsszel hezitál
Az uniós jog lehetőséget ad a fellépésre a költségvetési szabályok megsértése esetén. A Bizottság új költségvetési javaslat előterjesztésére kötelezheti a renitens tagállamokat, a Tanács pedig pénzügyi szankciót szabhat ki. Brüsszel azonban nehéz helyzetbe került. Ha keményen lép fel, tovább rontja a viszonyt.
Az olasz kormány szabotálhatja az egységes európai fellépést Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal szemben a Brexit, illetve a kereskedelmi vita ügyében. A tétlenség viszont felhívás lehet a többi tagállamnak: a szabályokat nem kell komolyan venni. Az olasz kormánypárti politikusok is gyakran érvelnek azzal, hogy Brüsszel – más tagállamoknál – többször akceptálta már a túlzott hiányt.
A vita egyenlőre retorikai szinten zajlik. A 2019-es olasz költségvetés még nem készült el. A tagállamoknak október 15-ig kell megküldeniük Brüsszelnek a büdzsétervezetüket. Addig várhatóan politikai nyomásgyakorlással próbálkozik az EU. A Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker például párhozamot vont Görögország és Itália költségvetési helyzete között, tudva, hogy ez tovább nyugtalanítja a pénzpiacokat.
Itália a befektetők kezében
Igazi nyomást a pénzpiacok gyakorolhatnak Rómára azzal, hogy egyre növekvő kamatfelárral, vagy egyáltalán nem lesznek hajlandók finanszírozni az olasz államadósságot. Ebből a szempontból különösen mérvadó lesz a három nagy hitelminősítő október végi, olasz államadósságra vonatkozó osztályzatainak felülvizsgálata.
Jelenleg mindegyikük a befektetésre még ajánlott kategória utolsó vagy az előtti sávjában tartják az olasz állampapírokat (Fitch „BBB“; Moody’s „Baa2“; Standard & Poor’s „BBB-“). Egy leminősítés a befektetésre nem ajánlott kategóriába beláthatatlan következményekkel járna. Komolyan kérdésessé tenné az olasz államadósság finanszírozhatóságát.
Olaszország az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága. A 132%-os hiány abszolút számban 2300 milliárd eurót (750 billiárd forint) jelent! Alig felfogható nagyságú összeg. Túl sok ahhoz, hogy egy Görögországhoz hasonló bedőlése esetén az eurózóna többi országa mentőövet tudjon bedobni Itáliának.
A kompromisszum jelei is látszanak
Vannak a megegyezésre utaló nyilatkozatok is. Az uniós pénzügyi biztos, Pierre Moscovici például már utalt rá, hogy az 1,6%-os hiányt el tudná fogadni. A párton kívüli olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte pedig azzal nyugtatta a piacokat, hogy 2019 után ismét leszálló pályára kerül a hiány: 2020-ra 2,1, 2021-re 1,8%-t terveznek. Ezzel párhuzamosan az államadósság a GDP 125%-ra mérséklődne. A hiány melletti államadósság csökkenés persze jelentős gazdasági növekedést feltételez, amiben a piaci elemzők nem hisznek.
Berlin hallgat
A német kormány a jelek szerint bízik a kompromisszumban. De legalábbis megpróbál kimaradni a vitából. A pénzügyminisztériumban és a kancellárián is az a vélemény, hogy bármilyen német megszólalás csak olaj lenne a tűzre. Merkel, aki a költségvetési fegyelem híve, és az euró-válság időszakában ez finoman szólva nem népszerű Olaszországban, és különösen nem a kormánypárti politikusok körében. Di Maio azzal is megvádolta a német kancellárt, hogy az olasz kormány megbuktatásán dolgozik. A német álláspont szerint a Bizottság feladata az olaszokkal tárgyalni. Berlin egyúttal reménykedik, hogy az olasz fővárosban az Európa-barát erők kerekednek felül. Közéjük tartozik az államfő, Sergio Mattarella és a központi bank elnöke, Ignazio Visco. Mindketten élesen kritizálták a kormányt, amiért hagyná elszállni a hiányt.
A válság a forintot is elérheti
Magyarország számára sem közömbös, hogy rendeződik-e az olasz költségvetési vita. A korábbi, európaivá szélesedő görög és a legutóbbi török válságból tudjuk, hogy a nemzetközi pénzpiaci turbulenciák hamar elérik a forintot. Hiába stabil a hazai gazdasági helyzet és van javuló pályán az állampapírok nemzetközi minősítése, a magyar fizetőeszköz a nemzetközi pénzügyi válság 2008-as kirobbanása óta az egyik legsebezhetőbb valuták közé tartozik.