Hirdetés
Kezdőlap Hírek Létrejött a Nemzeti Állatvédelmi Tanács
No menu items!

Létrejött a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Nagy István az alakuló ülésen. Jobbján Ovádi Péter miniszteri biztos. Kép forrása: Nagy István/Facebook

Közös érdekünk, hogy az állatvédelem és az állatjólét ügye Magyarországon a jövőben is biztos pillérekre, tudományos és szakmai alapokra épüljön – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakuló ülésén.

A miniszter kiemelte, a magyarok felelős gondolkodását, az élővilág iránti tiszteletét tükrözi, hogy több mint negyedmillióan vettek részt a kormány által indított állatvédelmi online párbeszédben.

Hozzátette: az állatvédelem jelentős hányadát teszi ki annak a munkának és szemléletváltásnak, amely a biológiai sokféleség megőrzését, az ökológiai rendszerek megóvását, a fenntartható gazdálkodásra épülő, versenyképes termelést szolgálja.

A tanácsadói testület véleménynyilvánítással, az állatvédelemmel és az állatjóléttel kapcsolatos jogszabály-tervezetekhez, kormányzati stratégiához fűzött javaslataival, kezdeményezéseivel, oktatással, felmérésekkel formálja a hazai állatvédelem jövőjét.

A kitűzött célok sorából Nagy István kiemelte, hogy a magyar állatvédelem Európa élmezőnyébe tartozzon és az állatvédelem jelentősen előmozdítsa a klímapolitika sikerét. A miniszter emellett fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Tanács munkájával döntően hozzájáruljon a mindinkább élhető környezet és a versenyképes magyar vidék megteremtéséhez.

Kifejtette: a koronavírus-járvány megmutatta, milyen nagy erő rejlik a hazai agráriumban, a magyar vidékben, a helyi közösségekben, a civil társadalomban. A miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az alakuló ülés indítson el egy olyan párbeszédet a szaktárcák, a tudományos intézmények, a szakmai és a civil szervezetek között, amely egyetértést teremt az állatvédelemhez és az állatjóléthez kapcsolódó kérdésekben.

Az eseményen a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a nagy sikerrel zárult állatvédelmi párbeszéd bebizonyította, hogy a témakört széles társadalmi együttműködés övezi.

Nagy örömömre szolgál, hogy a kérdőív két fontos kérdésében, a felelős állattartásra történő nevelés, valamint az ivartalanítás témájában is már most fontos előrelépés történt, hiszen a Nébih-hel közösen elindítottuk a Gazdijogsi online képzést, valamint az Ivartalanítási programot” – mondta Ovádi Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Tanács létrehozását a kitöltők 96,4 százaléka tartotta célszerűnek.

Ovádi Péter kiemelte a tanács hangsúlyos, hídépítő szerepének jelentőségét az állatvédelemben, a testülettől éppen ezért gyors reagálást és csapatmunkát vár. A tagok összetételével kapcsolatban rámutatott, hogy az állatvédelem kérdése átjárja a társadalom számos rétegét, folyamatos témát kínálva és megoldandó kérdéseket állítva a döntéshozók elé: legyen szó akár a társadalmi ütközőpontok meghatározásáról, vagy a jogszabályok felülvizsgálatáról, de a kulcs az együttműködésben rejlik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

újabb negyedéves csúcs a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Egy wellness-szállóban a NAV leengedte a medence vizét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.

Emelkedő esetszám a galandféreg-fertőzéssel kapcsolatban

Magyarországon is mind gyakrabban fordul elő egy állatról emberre terjedő, galandféreg okozta betegség, az echinococcosis
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...