Kezdőlap Hírek Egy év, 33 százalékos átlagár-növekedés a használtautók piacán
No menu items!

Egy év, 33 százalékos átlagár-növekedés a használtautók piacán

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás – közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu.

Az összefoglaló szerint tavaly márciusban és áprilisban az autópiac egészével a Használtautó.hu felületén indított keresések száma is visszaesett, de az érdeklődők és a vásárlók már májusban visszatértek, és számuk azóta is csak nőtt.

Idén az első negyedévben 35 százalékkal, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztrált a Használtautó.hu, mint tavaly ilyenkor.

A nagyobb kereslet csak az egyik árfelhajtó tényező, a forint árfolyamváltozása miatt az új autók ára, valamint a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult – fejtette ki a közleményben Katona Mátyás szakértő.

A kereslet növekedése ellenére a tulajdonosváltások még mindig elmaradnak a tavalyi számokhoz képest. Ugyanakkor az első negyedévben az import 18 százalékos csökkenése mellett a hazai tulajdonosváltások száma csak 4,2 százalékos elmaradást mutatott, a közlemény szerint így még mindig az látható, hogy a hazai magánvásárlók legfontosabb bázisának az itthoni gépjárműkínálat számít.

A  koronavírus-járvány hatására a személyes mobilitás felértékelődött, és olyan vevők jelentek meg a piacon, akik korábban nem tudtak vagy nem akartak saját autót vásárolni.

Ezzel párhuzamosan a Használtautó.hu felületén a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt, míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben, az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift. Szintén dobogós a Skoda Octavia és Ford Focus.

A tájékoztatás szerint az átlagár-növekedés kiszámításához az adott hónapban a Használtautó.hu felületén feladott hirdetések átlagárait hasonlították össze, amiben benne vannak a gyakorlatilag újnak számító szalonautók hirdetési árai is.

Az Adevinta-csoport 11 országban 4700 alkalmazottat foglalkoztató nemzetközi cégcsoport.

Hazai vállalata, az Adevinta Classified Media Hungary Kft. jelenleg két márkával, a Jófogás és a Használtautó.hu brandekkel van jelen a hazai e-kereskedelmi piacon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.
Hirdetés

Hírek

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...